Hírek

2017.03.27. 17:28

Díjazták a délvidéki vérengzésről szóló pályázat résztvevőit

Zalaegerszeg – Emlékünnepséget és díjkiosztót tartott a Megyeházán a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete.

Hajdu Péter

Az ünnepségen a Mindszenty-gimnázium tanulóinak irodalmi műsorát követően Paál István, a két szervezet elnöke megemlékezett történelmünk egyik legnagyobb alakjáról, II. Rákóczi Ferencről a fejedelem születésének 341. évfordulóján. Ez alkalommal osztották ki annak a pályázatnak a díjait, amit a délvidéki vérengzés 1944-45 témakörben írtak ki középiskolások számára.

Elöl a győztes csapat tagjai: balról Kerpács Dániel, Szajó József Bence és Süle Balázs, mögöttük pedig Korosa Andrea felkészítő tanár és Paál István a Megyeházán tartott díjkiosztó után Fotó: Katona Tibor

A pályázatot a márciusban a megyeszékhelyen is látható kiállítás alkalmából szervezték meg. Az említett években a partizánok által elkövetett nemzetiségi vérengzések történetét dolgozta fel a kiállítás, és ez volt a témája a pályázatnak is, amiben Illés Csaba tanár, a Rákóczi Szövetség tagja által összeállított, 30 kérdésből álló történelmi tesztet kellett megoldani. A nevező fiatalok a tragikus eseményekről szóló témában fogalmi meghatározások, időpontok, földrajzi helyek, illetve események rövid kifejtésével adtak számot tudásukról. Négy középiskola csapatai neveztek, s az első helyezést a ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolájának diákjai szerezték meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!