"Nagyapa hozzám ér, remeg" - Életre szóló sérülés a szexuális erőszak

A művészet néha erősebb szövetséges, mint a szülő vagy a házastárs. „Hazánkban (a magas látencia, eltitkolás ellenére) minden második, halállal végződő erőszakos bűncselekmény „családi ügy”. Az agyonvert, agyonszúrt, megfojtott, felgyújtott vagy más módon megölt áldozatok fele nemcsak ismerte, de egykor szerette is a gyilkosát, hiszen szülője, gyermeke, testvére, házastársa, élettársa volt” - írta Perge Bertalanné Bűnmegelőzési ismeretek című dolgozatában. A családon belüli erőszak szóbeli, lelki, megfélemlítő vagy tettleges fajtái közül is kiemelkedik - többek közt az életre szóló sérülés miatt - a szexuális erőszak. Erről az áldozat fél beszélni, nem hinnének neki, főleg, ha a nagyapjáról kéne elmondania, mit művelt vele hétéves korában a fürdőszobában. Mert erről szól a tizenéveseknek a Soha senkinek című monodráma, amelyet a napokban a megyeszékhelyi Zrínyi- és a Kölcsey-gimnázium diákjai is láthattak.

"Két nap múlva 16 leszek, minden más lesz" Fotó: Pezzetta Umberto

Ülünk az osztályteremben, várjuk, hogy elkezdődjön. Az első sorból hátrafordul egy vékony lány, megkérdi a mögötte ülőt: Te hány éves vagy? Én 16 leszek. Valóban, annyinak is néz ki. Pedig 33, ő a monodráma színésznője. A következő egy óra embert próbáló. Megismerjük a nagyapja szexuális zaklatásának kitett darabbeli kislány történetét, aki nem tudja, nem meri elmondani a szüleinek, mi folyik, amikor látogatóba kell mennie a nagyszülőkhöz. Kiderül, a mindenről tudó rákos nagymama a halálos ágyán veszi a szavát, "soha nem buktathatod le a nagyapát". Bonyolult családi háló, a nagyobb testvérek nem értik, miért nem akarja egyedül hordani oda az ebédet bolondos húguk. Aki az ájulásig hajtja a biciklit egy-egy eset után. Ha nincs a szomszéd Bitschek néni, sose derül fény a rémületre.

"Olyankor elbújtam a szemgolyóm mögé"

A Nézőművészeti Kft. tantermi produkciója, amikor a családon belüli szexuális abúzust egy kamaszlány monológjába rejtve tárgyalja, komoly témát dolgoz fel. A kortárs német regény, Beate Teresa Hanika: Soha senkinek című művéből inspirálódva dokumentarista hitelességű előadás létrehozására törekedett Gyulay Eszter dramaturg, Scherer Péter színész-rendező, Simkó Katalin és Moldvai Kiss Andrea színművész. Sikerült.

A darab utáni szünet aligha volt elég arra, hogy a zalaegerszegi gimisek eleget szusszanjanak. Azután sem lett könnyebb. A lány szavai nyomán felszínre törő, eltitkolt múlt épp attól volt zavarba ejtően mellbevágó, hogy ő maga mondta el, egészen közel hozzánk, az arcunkba.

Miként lehet túllépni egy ilyen erős gyermekkori traumán? Miért fontosabb a látszat megőrzése, mint egy gyermek őszintén fájdalmas segélykiáltása? Hogyan válhat egészséges felnőtté a gyermekként mély traumát átélt kislány?

Ezeket a kérdéseket igyekezett körüljárni a feldolgozó beszélgetés, amelynek moderátorául szegődött Takács Hajnal írónő, aki maga is áldozat. (A könyveit olvasva derül erre fény.) Őt a személyes tragédia sarkallta arra, hogy bevállalja a szerepet: minél többet, minél többekkel beszélni, kibeszélni az otthonok mélyén lapuló szégyenteljes titkokat.

"A nővérem, Anna folyton kinövi a melltartót"

- Mi az első reakciótok?

"Az, hogy nem hiszem el" - mondja az egyik lány a pad tetején ülve- "hihetetlen, hogy egy nagypapa erre képes lenne a saját unokájával."

- Kire haragudtatok leginkább a szereplők közül?

(Akiket Simkó Katalin egyedül személyesített meg, a kivételes színészi jelenlétre nem lesz mód itt kitérni.)

"A nagymamára és a szülőkre, mert nem segítettek, magára hagyták a gyereküket. A család lenne a legfontosabb, hogy ott őszinték lehessünk. Nálunk minden este van vacsorabeszélgetés, a szüleim kíváncsiak, megértőek" - mondja az egyik fiú, aki szemmel láthatóan egyre mélyebben került a látottak hatása alá. (Az apa figurája idegesítő, a pénz a mozgatórugója, az ő apja a bizonyos nagyapa. Az anya többnyire sötét szobában szenved a migréntől.)

A beszélgetésből lassan kikristályosodik, a társadalom sokszor azt tartja hibásnak, aki nem szól arról, ami vele történik. Anélkül hagyják magára, hogy megértené valaki is, a szégyen miatt milyen nehéz elmondani az elmondhatatlant. A hatósághoz fordulni? Ismert rossz tapasztalatok.

"Csak hajtottam a biciklit, a telepen körbe"

- Mi a mozgatórugó?

"Minden erőszak mögött hatalom- és birtoklásvágy lakik", figyelmeztet az írónő.

Takács Hajnal a témával foglalkozó honlapok elérhetőségével és intenzív meggyőző erővel biztatja a jelenlévőket, vegyék észre a környezetükben bajban lévőket, forduljanak a felnőttekhez.

A színésznő a jelenetváltásoknál olykor mezítlábra vált, s azt mondja, a szemgolyója mögé ült be ...olyankor, mintha ő nem is lenne. A védtelenség védekező szimbóluma, a gyerekek értik is, nem is, értelmezik.

"...ha magára hagyjuk a lakásunk csöndjét, egy bárány jelenik meg ott, s az a bárány ott őrjöngve tombol, s egy világot szétdarabol...." - Cseh Tamás dala a zárszó.