Hírek

2016.10.29. 15:48

Biciklivel az elkerülő szakaszon - Az átadás előtt először és utoljára volt lehetőség közös tekerésre

Zalalövő - A forgalomba helyezés előtti úgynevezett közös útavató kerékpározást tartottak szombaton a 86-os út várost elkerülő szakaszán. Az egyszeri lehetőséget kínáló szabadidős programja több mint négyszázan gyűltek össze, az egészen fiatal gyermekektől a már aggastyán korúakig.

Gyuricza Ferenc

A biciklisek rendőri felvezetéssel, közösen közelítették meg az elkerülő szakasz sötétmajori csomópontját, majd onnan már mindenki belátása szerint szabadon, edzettségének és fizikai állapotának megfelelő tempóban tekerte le a mintegy 10 és fél kilométer. Voltak, akik gyors tempóban, szinte egymással versenyezve hajtottak végig a frissen aszfaltozott burkolaton, a többség azonban kényelmes, közepes tempóban haladt előre, közben az őszi tájban gyönyörködve.

Fotó: Gyuricza Ferenc

Két helyen megállót is beiktattak, az elsőn Keménfa önkormányzata vendégelte meg a bicikliseket, míg az elkerülő déli csomópontjánál az irsapusztaiak várták a résztvevőket egy kis frissítővel és harapnivalóval. A pihenő után fordult a csapat, és a budafai lehajtónál hagyták el az elkerülőt.

A biciklis programot megelőzően, délelőtt fél 11-kor Vigh László országgyűlési képviselő helyszíni sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy mintegy három évig tartó munka eredményeként, több mint 13,7 milliárd forint ráfordítással elkészült az út. Forgalomba helyezésére várhatóan november 6-án kerül sor, és ezzel párhuzamosan a 86-os út régi nyomvonalán, a város belterületén megkezdődik az igencsak rossz műszaki állapotban lévő vasúti átjáró felújítása is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!