Hírek

2016.04.05. 15:29

Betörést követett el az önkormányzat vagy csak visszavette jogos tulajdonát?

Dötk – Betörés vagy a tulajdon jogszerű birtokba vétele? Erőszakos fellépés vagy a szabályoknak megfelelő hivatalos eljárás? Ezekre a kérdésekre nagy valószínűséggel a bíróság válaszol majd a falu önkormányzata és a községben működő egyik civil szervezet, az Ökorégió Alapítvány a Fenntartható Fejlődésért között kialakult vitában.

Varga Andor

Lapunkat utóbbi titkára, Kocsis Anikó kereste meg, aki még jó egy héttel a történtek után is igen feldúltan mesélt arról a március elsejéről. De kezdjük a legelején:

– Alapítványunk 2000 óta van jelen Dötkön, ahol 2002-ben építettük fel a Dötki Ökológiai és Vidékfejlesztési Tájközpontot, mely modellértékű organikus ökoház és azóta is a működésünk központja – idézte fel Kocsis Anikó. – Sok éven át kiváló volt a kapcsolatunk a falu vezetésével. Szinte mondhatom, hogy önkormányzati felkérésre történt 2004-ben az is, hogy elkezdtünk érdeklődni egy falu széli, romos állapotú ház iránt, és a gondolkozás vége az lett, hogy kitaláltuk: erdei iskolát hozunk létre benne. Felkértünk egy értékbecslőt, ő 1,3 millió forintban állapította meg az ingatlan értékét. Sikeres pályázatokat írtunk az ügyben, majd rövid idő leforgása alatt nagyjából 20 millió forintot ruháztunk be az épületbe. Amikor végeztünk a munkával, újabb értékbecslés következett: ennek eredménye 16 millió forint lett, aminek oka, hogy a ház Dötkön van – ha ugyanezt a pénzt mondjuk Hévízen fektetjük be, akkor kapásból 60 milliós forgalmi értéket mondtak volna rá. 2013-ig már több mint 26 millió forintot fordítottunk az erdei iskolára. Kizárólag azért költöttünk ennyi pénzt egy nem az alapítvány tulajdonában lévő ingatlanra, mert az önkormányzat végig azzal hitegetett minket, hogy az ingatlant a fejlesztés előtti értéken megvásárolhatjuk.

Kocsis Anikó és az erdei iskola épülete

Kocsis Anikó szerint az önkormányzat hibája, hogy az adásvétel nem történt meg. Az eltelt évek alatt számos alkalommal felmerült a kérdés, az alapítvány szorgalmazta volna, ám Dötk vezetése mindig elodázta a dolgot. A történet végére nem került pont, annak ellenére sem, hogy Kocsis Anikó közben négy évig önkormányzati képviselő is volt. (Igaz – mint elmondta –, mindig kínosan ügyelt rá, hogy az alapítvánnyal kapcsolatos napirendi pontok tárgyalásától távol maradjon.) Az ingatlanra „csak” határozott idejű (20 éves) bérleti szerződést kötöttek, még 2005-ben. Az alapítvány azóta fizet évente bruttó 100 ezer forintot az önkormányzatnak.

Aztán az említett bérleti szerződésből lepergett majdnem tíz év, önkormányzati ciklusok teltek, és a legutóbbi választások alkalmával Dötkön új polgármester, Pakodon – aljegyzői titulussal – új hivatalvezető kezdett dolgozni. És ők eltökélték: rendezik az erdei iskola ügyét, amivel szerintük több baj van.

– Elég, ha csak a bérleti díj mértékét tekintjük – kezdte dr. Szilágyi Anna aljegyző. – Az önkormányzat senki előtt nem tudná megmagyarázni, hogy miért adja bérbe ezt az ingatlant ilyen nyomott áron, havi nagyjából 8 ezer forintért, ez felveti a gyanút, hogy a falu vezetése rosszul gazdálkodik az állami vagyonnal, melynek kiemelt védelméről az Alaptörvény is rendelkezik. Igen, persze hallottunk mi is róla, hogy az alapítvány annak idején mennyi pénzt ruházott be az épületbe, de a helyzet az, hogy ezzel kapcsolatban nem állnak rendelkezésünkre dokumentumok. Éppen ezért kerestük meg először tavaly májusban levélben az alapítványt.

Ebben az önkormányzat kérte a 2004-ben született értékbecslés dokumentumait, aztán az építkezés során megvásárolt anyagok, kifizetett szolgáltatások, munkadíjak számláinak másolatait, illetve másodpéldányt a teljes tervdokumentációról és az igénybe vett támogatás okiratáról is. Az alapítvány – ezt Kocsis Anikó mondta el – válaszlevélben érdeklődött, hogy az önkormányzat milyen okból kéri a papírokat. Elvégre – bár megvannak, de – ennyi év távolából azokat már az adóhatóság sem kérhetné el tőlük. Ráadásul álláspontja szerint az önkormányzatnál is meg kell lenniük, hiszen annak idején rendelkezésre bocsátották őket. Ha pedig elvesztek, az nem róható fel az alapítvány hibájának.

Második körben az önkormányzat – tavaly szeptemberben – testületi ülésre, személyes egyeztetésre hívta az Ökorégió illetékeseit, ám ők ezen németországi tanulmányút miatt nem tudtak részt venni. Ezt jelezték is az önkormányzatnak, ahonnan Kocsis Anikó elmondása szerint másik időpontot nem ajánlottak fel nekik. Érkezett viszont egy levél december 31-ei keltezéssel, mely tudatta: a képviselő-testület előző nap döntött: 2016. január 1-től havi 50 ezer forintra emeli a telekkönyvben „lakóház, udvar” megnevezéssel szereplő ingatlan bérleti díját.

Dr. Szilágyi Anna ezzel kapcsolatban megjegyezte: az alapítvánnyal 2005-ben kötött bérleti szerződésben szerepelt olyan kitétel, hogy a bérleti díj évi 100 ezer forint vagy az Ökorégió erdei iskolával kapcsolatos pénzügyi eredményének 5 százaléka. A kettő közül természetesen minden esetben a magasabbat kellett volna figyelembe venni, ám az alapítvány mindig evidenciaként előbbit fizette. (Ráadásul – és ezt is a szerződés furcsaságának tekintik, hiszen ingatlanbérlésnél nem ez a szokás – mindig utólag.) És a cégbíróságon hozzáférhető kimutatásokban találtak olyan, éves bevételről szóló adatokat, amelyek alapján vélelmezhető, hogy a falu a másik változattal jobban járt volna. Az Ökorégió az aljegyző szerint e kérdésben megtagadta az együttműködést.

Kocsis Anikó úgy reagált: az évek során soha nem merült fel, hogy az alapítvány az erdei iskolában produkált pénzügyi eredménye alapján fizessen Dötknek. Szerinte erre már csak azért sem kerülhetett sor, mert az erdei iskola nonprofit alapon működik.

– Felajánlottunk az alapítványnak olyan megoldást is, hogy maradjon a bérleti díj, de az önkormányzat cserébe az év bizonyos részében használhassa saját céljára az ingatlan – mondta el dr. Szilágyi Anna. – Erre sem kaptunk azonban pozitív választ.

Kocsis Anikó erre úgy emlékszik: 2012-be egyszer havi 25 ezer forintra akarta módosítani az önkormányzat a bérleti díjat, illetve „csak” 20 ezerre abban az esetben, ha az önkormányzat is használhatta volna az épületet. Az Ökorégió ebbe nem ment bele.

Utolsó levelében az önkormányzat megírta az alapítványnak: ha a módosított bérleti szerződést aláírva nem küldik vissza, illetve az új bérleti díjat eztán előre, minden hónap 12. napjáig nem utalják át, úgy tekintik, hogy nem kívánják tovább bérelni az ingatlant. A kiköltözéshez február utolsó napját adták meg határidőnek.

– Óvodapedagógus vagyok, a jog nem a szakterületem – mondta Dötk polgármestere, Takácsné Martincsevics Veronika. – A törvényi háttér tekintetében teljes mértékben az aljegyzőre hagyatkozom, hiszen ő a hivatalvezető. Azt viszont én is tudom, hogy a házzal valami nincs rendben, bántja ez az egész dolog az igazságérzetemet. És nemcsak az enyémet: a faluban az emberek időről időre megkérdezik, hogy van-e már előrelépés az „alapítványos ügyben”. Választott vezetőként ezt sem hagyhattam figyelmen kívül.

Takácsné Martincsevics Veronika dötki polgármester Fotó: Pezzetta Umberto

Kocsis Anikó és az alapítvány ügyvédje az önkormányzat szerződés-módosítását eleve jogtalannak könyvelte el, hiszen a bérleti szerződésben például szerepelt, hogy annak kondícióit csak a felek egyetértésével lehet megváltoztatni. Éppen ezért az Ökorégió ügyvédje két levélben jelezte, hogy nem fogadják el a módosítást. Az utolsó, február 29-én kelt, ebben felhívták az önkormányzat figyelmét, hogy tartózkodjon minden további jogtalan lépéstől. Kocsis Anikót pedig ezek után igencsak meglepte, amikor március 1-jén, teljesen véletlenül, csődületre lett figyelmes az erdei iskolánál.

– A polgármester és az aljegyző mellett ott volt a pakodi polgármester is, összesen vagy hat ember – mesélte Kocsis Anikó. – Feltörték az ajtókat, lecserélték a zárakat, azaz az én olvasatomban betörést hajtottak végre. Erőszakosan léptek fel, nem engedtek be a házba, nem engedték ott feltölteni a lemerült mobilomat, így rendőrt is csak nagy nehezen tudtam hívni. Bármilyen vita is van közöttünk, ez az eljárás elfogadhatatlan. Szinte letaglózott. Nem értem, miért kellett erőszakosan behatolni az épületbe, miért nem vitték bíróságra az ügyet... Hihetetlen, hogy 2016-ban ez egy európai országban megtörténhet.

A másik oldal úgy véli, nem volt erőszakos behatolás, az önkormányzat birtokba vette tulajdonát, amire a vezetők meglátása szerint március elsején 0 órától módjuk nyílt. Kérdésemre dr. Szilágyi Anna aljegyző úgy reagált: mehettek volna bíróságra is, ám egy ki tudja hány évig elhúzódó per felperesi terheit a 35 lakosú Dötk büdzséje talán nem is tudta volna viselni. A most kialakult helyzetben viszont szerintük az alapítványnak kell pert indítania. Melynek egyébként állnak elébe.

Kocsis Anikó a március elsején történtekkel kapcsolatban kifogásolta, hogy az általa betörésnek nevezett megmozdulásnál miért, és milyen minőségben volt jelen Halek László pakodi polgármester, valamint civil ruhában a körzeti megbízott rendőr is. Előbbi elmondta: mindketten kvázi hivatalos tanúként voltak a helyszínen, illetve a községek körjegyzőségi együttműködésébe belefér, hogy a polgármesterek a munkában támogatják egymást. Egyébként fellépésük szerinte egyáltalán nem volt erőszakos, minden tekintetben a hivatalos eljárás keretein belül maradtak.

Az Ökorégió alapítvány elnöke, Mórocz Tibor megkeresésünkre azt mondta: maga is teljesen értetlenül áll az események előtt, és számára a legnagyobb kérdés az indíték. A civil szervezet dötki tevékenységének ellehetetlenítése, az alapítvány és az önkormányzat közti viszony ilyen mértékű megrontása ugyanis semmilyen helyi vagy egyéb közösségi érdeket nem szolgál. Ha bírósághoz kell fordulniuk, akkor nemcsak az ingatlan tulajdonjogának rendezését fogják kérni, hanem erkölcsi-vagyoni kártérítést is.

Bárhogyan alakul is, egy darabig még biztosan nem fog rendeltetésszerűen működni a dötki erdei iskola.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!