Hírek

2013.05.01. 15:11

Betekintés az igazságszolgáltatás munkájába Lentiben

Lenti - Perszimulációs gyakorlat keretében ismerkedtek középiskolás diákok a bíróság munkájával a héten Letiben. A Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola tanulói maguk folytattak el egy bírósági tárgyalást, oly’ módon, hogy minden résztvevőt maguk közül választottak ki.

Gyuricza Ferenc

A gyakorlat részét képezi azon "Nyitott bíróságok" című, átfogó országos programnak, amit még az Országos Bírósági Hivatal hirdetett meg. Ennek fő célja, hogy a középiskolás korosztály számára átláthatóvá tegyék a bíróságok működését. Minderről dr. Horváth Zsolt bíró, a lenti járásbíróság vezetője számolt be a Zalai Hírlapnak, aki azt is hozzátette: nem egyedüli példa a lenti, az ország területén másutt is zajlanak hasonló gyakorlatok.

- Az Országos Bírósági Hivatal álláspontja szerint az emberek minél több ismerettel rendelkeznek az igazságszolgáltatás működéséről, annál inkább elfogadják és tisztelik a döntéseit - magyarázta dr. Horváth Zsolt. - Ezáltal elérhetővé válik az a cél, hogy a jelenleginél is nagyobb fokú bizalom alakuljon ki a bíróságok irányába.

Fotó: Gyuricza Ferenc

Az OBH által elindított program több elemből tevődött össze. Ezek egy része az iskolákban zajlik, ahol a bírák, a bíróságok dolgozói rendhagyó osztályfőnöki órák keretében mutatták be az igazságszolgáltatással kapcsolatos fontos jogi ismereteket, a hatalmi ágak elválasztásának mibenlétét, valamint szó esett az előadásokon a legfontosabb jogokról és kötelezettségekről is.

- Arra is törekszünk, hogy ne csupán az igazságszolgáltatás működésével ismertessük meg a diákokat, de legalább ilyen fontos, hogy kiszélesítsük a középiskolások jogi ismereteit, hogy fejlesszük a jogtudatuk erősödését, hiszen ezáltal érhető el, hogy később is jogkövető állampolgárokká váljanak - tette még hozzá dr. Horváth Zsolt.

A program során a diákok számára azt is lehetővé tették, hogy megismerjék a bíróság épületét, a hivatali helyiségeket, de az érdeklődők a tárgyalásokon is részt vettek, mint hallgatóság, s utána már a bírósági dolgozók közreműködésével egy kötetlen beszélgetés során vitathatták meg tapasztalataikat. A sorozat zárásaként pedig perszimulációs gyakorlatokra kerül sor, ahol már maguk a diákok „játszották el" a tárgyalásokat. A kedden megtartott perszimulációs gyakorlaton például egy olyan valós esetet rekonstruáltak, ahol garázdaság és könnyű testi sértés miatt ketten álltak bíróság elé, ám a tárgyalás során kiderült, hogy a tanúkat a sértett korábban befolyásolta. Mindezt a bíró, az ügyész és a védő szerepét alakító diákok nem tudták, ám a többi szereplő - a vádlottak, a sértett, valamint a tanúk - előtt természetesen ismert volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!