Hírek

2017.04.05. 13:11

Turistaszálló is lehet a bánokszentgyörgyi volt panzióból - most felújítják

Hozzáláttak a dél-zalai településen a volt panzió felújításához, ennek az első szakasza zajlik most.

Horváth-Balogh Attila

Baumgartner László polgármester elmondta, a beavatkozásra önerőből és a Start – munkaprogram támogatásával kerülhet sor.

– A panzió régen önkormányzati tulajdonban volt, majd máshoz került és most újra önkormányzati tulajdon – jelezte Baumgartner László. – Első lépésben az alsó helyiségeket takarítjuk ki és tesszük rendbe, egy nagyobb rendezvénytermet hozunk létre a kultúrházunk felújításáig. A terveink szerint júliusban már itt tarthatjuk meg a Szentgyörgy nevet viselő települések országos találkozóját.

Baumgartner László polgármester is belevetette magát a munkába - a segítségére van Gyurkó Sándorné és Busa Ferencné

Azt is elmondta a településvezető: a panzióban a későbbiekben turistaszálló és konyha működne.

A panziónak helyet adó területen található egy pince is, ennek a lejáróját a Start-munkaprogram keretében felújítják, illetve felfalazzák, hogy a jövőben itt biztonságban, csapadéktől védve tárolhassák a szintén a munkaprogramban megtermelt zöldségeket.

A polgármester hozzátette: a program keretében 21 embert tudnak foglalkoztatni és vásárolhatnak egy kistraktort, illetve munkagépeket, ekét, valamint tárcsát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!