Hírek

2015.05.08. 08:58

Azt hiszik, "csodavíz" a szepetneki - Hordószám viszik, pedig nincs gyógyhatása

Szepetnek - Vannak napok, amikor hosszú sor áll a dél-zalai település végén található artézi kútnál.

Horváth-Balogh Attila

Akadnak, akik a megye másik végéből is eljönnek ide a hűsítő vízért, s olyanok is, akik nem elégednek meg 1-2 literrel, hanem rögtön 100, 150-et visznek. Pedig ennek a víznek semmilyen gyógyhatása nincs. Mi lenne, ha volna?!

És bizony, nem mindenki viseli jól a várakozást, néha kemény viták is kialakulnak a vízre áhítozó emberek közt. Az önkormányzat most kiadott egy körlevelet, melyben kifejtik véleményüket az ügyről, az embereket pedig mértékletességre, illetve türelemre intik.

A közelben lakó Papócsi Andrásné gyermekkora óta a kúthoz jár vízért, s mint mondta: valóban sokan nincsenek tekintettel a többiekre, miközben a kút vízhozama évről-évre csökken.

Papócsi Andrásné szerint a víz jótékony hatással van a vele készült ételek, italok ízvilágára is. Fotó: Szakony Attila

- Úgy tudom, hogy a kutat 1955-ben fúrták, s én kislány korom óta ide járok vízért - árulta el. - Csapvizet egyáltalán nem is iszunk, ezzel főzünk is, az étel sokkal hamarabb megfő, és ízletesebb vele. Nem beszélve a teáról, aminek egészen más az íze, mint ha csapvízből készült volna.

Papócsi Andrásné megerősítette: megesik, hogy a megye másik részéből, sőt, a szomszédos Vas megyéből jönnek emberek nagy, 100-150 literes ballonokkal és viszik a szepetneki vizet. Hozzátette, nem érti, miért ilyen nagy az érdeklődés, hiszen tudomása szerint semmi különös gyógyhatása, értéke nincs - hacsak az nem, hogy hűs.

A levélben amúgy (melyet Vlasicsné Fischl Tímea polgármester jegyez) ez áll:

„Szepetnek Község Önkormányzata tulajdonában van a Széchenyi téren található artézi kút, amely közkedvelt nemcsak a község, hanem a környékbeli települések lakói részéről is. Ez abban mutatkozik meg, hogy a jó idő beköszöntével, egyre nagyobb igény mutatkozik az artézi kútból való vízvételre, akár úgy is, hogy hosszú sorok alakultak ki a forrásnál a vízvételre várva. Vannak olyanok is, akik több tízliternyi vizet vételeznek egy alkalommal. Az artézi kútból való vízvétel ingyenes mindenki számára. Önkormányzatunknak arra nincs lehetősége, hogy különbséget tegyen a szepetneki, illetve a nem helyi lakosok között aszerint, hogy van-e joguk a vízvételre. Annak ellenőrzésére, hogy ki, mikor, milyen mennyiségű vizet vételez az artézi kútból az önkormányzatnak sem joga (lakcímkártya ellenőrzése), sem személyi állománya nincs. Kérem, hogy legyünk türelmesek egymással a vízvételi lehetőségre várva! Kérem továbbá, hogy a környezet megóvása érdekében ügyeljünk a tisztaságra, óvjuk értékeinket!"

A dolog pikantériája - ahogy azt Papócsi Andrásnétól hallhattuk, aki ha nem látja, talán el sem hiszi - hogy van, aki a nagykanizsai bolhapiacon árulja a szepetneki vizet másfél literes palackokban, 50 forintért...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!