Hírek

2015.11.20. 20:04

Átadták a Prima Díjakat

Zalaegerszeg – Dr. Alotti Nasri szívsebész, a megyei kórház osztályvezető főorvosa, Lehota János nagykanizsai tanár-irodalmár és az egerszegi Gála Társastáncklub lettek az idei Zalai Prima Díj fő díjazottjai.

Hajdu Péter

Vagyis ők a többi Prima díjasnak is átadott ajándékok, továbbá a kiválóságot jelképező Kincsem versenyló szobra mellé 1-1 millió forint pénzjutalmat is kaptak a vállalkozók javaslatai alapján, egy e célra létrehozott kuratórium döntése nyomán a Hevesi Sándor Színházban pénteken este megtartott díjátadó gálán.

Dr. Alotti Nasri szívsebész, a megyei kórház osztályvezető főorvosa
Fotó: Katona Tibor

Az idei díjátadó gála egyébként jubileumához érkezett, péntek este immár tizedik alkalommal adták át a Zala Megyei Területi Prima Díjakat.

Az ünnepélyes díjátadóra és gálaműsorra a színházban Frauenhoffer Márta és Bella Levente műsorvezetői közreműködésével került sor.

A program kezdetén köszöntők hangzottak el. Elsőként Besenczi Árpád, a házigazda színház igazgatója üdvözölte a megjelenteket, úgy is, mint két évvel ezelőtti Prima díjas. Gratulált a VOSZ megyei szervezetének az évről évre megszervezett színvonalas rendezvényért.

A Gála Társastáncklub vezetői, Kuzma Péter és Salamonné Kuzma Renáta
Fotó: Katona Tibor

Vigh László országgyűlési képviselő elmondta, olyan emberekről szól ez az esemény, akik a legkiválóbbak. Olyan életutakról szól az est, amelyek példák lehetnek mindenki számára, s mint mondta, nagyon fontosak ezek a példák, ezekből kapunk erőt, s ezek az emberek, születhettek bárhol, ma itt dolgoznak, értünk.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere felidézte a 2003-as évet, amikor Demján Sándor, a VOSZ elnöke megalapította a Prima Primissima Díjat. Ennek a díjnak köszönhetően az elmúlt években azzal szembesülhettünk, milyen erős a magyarság, mennyi tehetséget tud felsorakoztatni. Három év múlva a vállalkozók szövetségének zalai szervezete is reagált, és elindította 2006-ban a Zalai Prima Díjat.

Elmondta, ez a zalai díj lokálpatrióta öntudatot ad az embereknek, s egyúttal lehetőség tanúbizonyságát adni a megyei összefogásnak. A polgármester ezért az önkormányzat nevében köszönetet mondott Doucha Ferencnek, a VOSZ Zala Megyei Szervezete elnökének és Vaski János társelnöknek.

Az önkormányzat a szövetség számára kitüntető oklevelet bocsátott ki erre az alkalomra, amit a két vezetőnek adott át a polgármester. Doucha Ferenc is köszöntötte a gálát, „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra" idézett a költő Weöres Sándortól, utalva az emberben rejlő lehetőségre. Majd a tudományban, művészetekben, s többek között a sportteljesítményekben is megnyilvánuló emberi vállalkozó szellemről beszélt. Felidézte az országos és zalai díjak indítását, amelyek lehetőséget adtak mindezen emberi kiválóságok elismerésére.

Lehota János nagykanizsai tanár, irodalmár
Fotó: Katona Tibor

A közönség rövid filmvetítésekből kapott ízelítőt az egyes kategóriák jelöltjeinek tevékenységéről, majd a díjátadások következtek. A Zalai Príma Díj három fődíjasa mellett díjat kapott Foki Veronika színművész, Keszthelyi Jenő képzőművész, Horváth Attila tanár, gimnáziumigazgató, Deák-Varga Dénes építész, Zsovár Anita népművész, Jakobovics Árpád zeneművész és Szűcs Valdó sportoló. Foki Veronika, Szűcs Valdó és Keszthelyi Jenő különdíjat is kapott.

A Zalai Hírlap tíz éve médiapartnere a Zalai Prima Díjnak, s kezdettől lebonyolítója a közönségszavazásnak. A jelöltekre ezúttal is voksolhattak lapunk olvasói, szavazataik eredményét Virrasztó Zsolt lapigazgató főszerkesztő ismertette. Mint elmondta, a szavazószelvények beküldésével és a zaol.hu internetes oldalon összesen 3780 szavazat érkezett, ezek közül a legtöbbet, 1048-at dr. Alotti Nasri kapta, azaz ő lett az idei gála közönségdíjasa is.

A szavazók között is sorsoltak, a szavazói díjat és a vele járó ajándékot a zalaegerszegi Márton Jánosné kapta.

A vállalkozók javaslatai alapján ez évben is átadták a Zala megyei Év Vállalkozója Díjakat. A nagykanizsai E.M.E. Kft., az egerszegi Karmacsi Gumiszerviz, a Kanizsa Sprint Kft., az egerszegi Kozma Kft., a kanizsai Addinol Kft., a zalaegerszegi KVA Kft., a nagykanizsai Torking Kft., a zalaszentgróti Bíborfa Kft., a nagykanizsai Forklift Kft. és a nagylengyeli Farkas Pálinka Kft. vezetői vehették át a vállalkozói díjakat.

Az egyes díjak átadása között nem unatkozott a közönség, a szórakozásról, jó hangulatról az egymás után következő művészek gondoskodtak.

A műsort a Maxima Életmód Klub táncversenyzői kezdték, akik palotást táncoltak. Hertelendy Attila színművész A padlás című musicalból adott elő részletet, felléptek Debrei Zsuzsanna és Bot Gábor, Borbély Richárd színművészek és Foki Veronika nem csak díjazottként volt jelen, hanem fellépő művészként is szórakoztatta a közönséget, végül Ilényi Katica hegedűművész adott koncertet.

Média Díjat kapott Varga Lívia

A Prima Díj-gálán hagyomány a média egy-egy munkatársának elismerése is. A VOSZ zalai tagjai ezúttal Varga Líviának, a Pannon Lapok Társasága munkatársának, a Zalai Hírlap szerkesztőjének, digitális menedzserének ítélték oda az oklevelet, amit Doucha Ferenc és Vaski János adott át
Fotó: Katona Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!