Hírek

2017.07.27. 12:49

A szárnybontogató diákszínészek nyáron is aktívak

NAGYKANIZSA Sikamlós párbeszédekben is jócskán bővelkedik az a darab, melyet a Honvéd Kaszinó Városi Színpadának lelkes, ifjú tehetségei mutatnak be a pódiumon.

Szabó Zsófia

Egyelőre nem a közönséget fakasztják mosolyra a diákok Kéri Ferenc „Lopótök, avagy a Mari nem olyan” című komédiájával. A csapat hagyományos, nyári napközis táborának mindennapjait tölti meg vidámsággal, nevetéssel, amelyből nem hiányozhat a líra, a próza és a mozgás.

Fotó: Szakony Attila

– Idén is mozgalmasan telt a szünidei programunk – mondta Pávlicz Erika, a Városi Színpad vezetőhelyettese, énektanára a péntek délután záruló táborról. – A kántálástól, a beszédtechnikai gyakorlatokon át egészen az önismereti játékokig igyekeztünk minél több dologgal meglepni a tízfős, általános- és középiskolás fiatalokból álló csapatunkat – összegezte.

A diákszínjátszók a nyár további részét sem töltik tétlenül.  Jövő héten Sormásra látogatnak,  a nemzeti ünnepen pedig Murakeresztúrra. Szeptembertől pedig elkezdik a felkészülést a minősítő versenyekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!