Hírek

2012.04.05. 05:24

A nyár végére minden ízében megszépül a városközpont Lentiben

Lenti - Közel ötvenszázalékos készültségi fokon áll a városközponti rehabilitációs program, avagy ütemterv szerint halad a kivitelezés. A régió legnagyobb beruházása során nemcsak a művelődési központ, de annak környezete is megújul.

Gyuricza Ferenc

Horváth László polgármester rendszeresen tájékozódik a munkálatok előrehaladtáról. A legutóbbi helyszínbejárást tegnap tartotta Virányi Zoltán műszaki ellenőr, illetve a kivitelező ZÁÉV Építőipari Zrt. munkatársai társaságában.

- A művelődési központ felújítása bontással kezdődött, s ezzel szinte teljesen végzett a kivitelező - sorolta Virányi Zoltán. - A tetőépítés, illetve a födém- és homlokzati szigetelés körülbelül hatvan százalékos készültségi szinten áll, a gépészeti munkálatok és a belső vakolás félúton jár. Ez egyben azt is jelenti, hogy az épület felújítása az ütemtervnek megfelelően halad, vagyis a nyár végére teljesen elkészülünk.


Virányi Zoltán hozzátette: nem várt nehézségekkel is meg kellett küzdeni, hisz a feltárás során derült ki, hogy a tartószerkezet állapota a feltételezettnél rosszabb, a statikus véleménye alapján ezért a tervezetthez képest több megerősítésre volt szükség. Hasonló állapotban volt a vízelvezető rendszer, valamint a teljes villamos hálózat is megérett a cserére.

- Az épület átépítésével párhuzamosan zajlanak az egyeztetések a bútorzatot és egyéb berendezéseket szállító cégekkel - vette át a szót a polgármester. - Ebben részt vesznek az érintett intézmények vezetői is, hiszen szeretnénk, ha az építés befejezését követően mielőbb használatba tudnánk venni azt.

Az épület felújításával párhuzamosan megkezdődtek a kültéri munkák is. A Zrínyi utca és a Templom tér egy részét már a közművek áthelyezése miatt is le kellett zárni a közforgalom elől, s ez az állapot végleges is marad, hiszen az érintett terület sétálóutcává alakul át. A térburkolat kiépítését illetően már a szomszédos lakótömbben élőkkel is egyeztettek, azt szeretnék ugyanis, ha a városközpont egységes arculatot kapna, vagyis a Kossuth út 1. szám alatti társasház lakói is csatlakoznának a városközponti rehabilitációs programhoz.


További információk:
- A városközponti rehabilitációs program 830 millió forintos költséggel valósul meg. Az építési munkálatok értéke mintegy 575 millió forint  
- A programhoz a város európai uniós pályázaton nyert támogatást, amihez 208 millió forintos önrészt kell hozzátenni. Ezt fejlesztési hitel felvételével biztosítják   
- A művelődési ház felújítása funkcióbővítéssel is jár: kávézó és melegkonyhás étterem is létrejön az épületben. Mindkettőhöz tartozik terasz, s az étterem ráadásul kétszintes lesz, 306 négyzetméteres tetőtérrel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!