Hírek

2017.08.29. 16:00

Váratlan katonai támadás Zalaegerszegen - Csataszimulációval készül a honvéd hagyományőrző egyesület

ZALAEGERSZEG Jól figyeljenek, mert most előre megjósolunk egy váratlan katonai támadást, sőt, azt is, hogy a mieink győznek. Négy nap múlva nagyon figyeljen mindenki, hogy igazolhassa a jövőbelátást.

Arany Horváth Zsuzsa

Miről van szó?

- A hét végén rendezik meg a zalaegerszegi Vadpörkölt és Borfesztivált, a programok keretében két alkalommal is szimulált csatabemutatót tartunk - mondta Tuboly Kálmán, a három esztendeje alakult Zalai 47-es Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület elnöke. - Szeptember 2-án, szombaton 16.45 órakor és szeptember 3-án vasárnap 15 órakor a Széchenyi téri nagyszínpad előtti téren.

Tuboly Kálmán elnök huszárábrázolási metszettel a kezében Fotó: Pezzetta Umberto

- Hogy zajlik a hadicselekmény?

- A 47-es honvéd zászlóalj tűzkeresztségét szeretnénk illusztrálni újszerű módon. A produkcióban hatvan hagyományőrző vesz részt.

Az akcióban meghívott vendégek, a szombathelyi, szegedi, budakeszi, dunaalmási hagyományőrző egyesületek tagjai is jelen lesznek. Az események narrátor mellett zajlanak majd, aki sok-sok ismeretet ad át a közönségnek az 1848-as katonákról, az egyesületről és a csataszimuláció folyamatáról.

Ágyúőrség a budai várban a hagyományőrző napon

- Sümegi László tagunk ötlete alapján készült a forgatókönyv, az elképzelt csata során a fesztivál forgatagát megtámadják, zaklatják a császáriak, amiről egy kisfiú hoz hírt a 47-esekhez, akik, reméljük felülkerekednek a támadókon - mesélte Tuboly Kálmán. - A színpadon eközben életképeket jelenítünk meg, például a tisztikar és a legénység gyakorlatozását, békeidőbeli kártyázást. A koreográfiát mi magunk állítottuk össze. A zalaiak egyébként 169 évvel ezelőtt, 1848 októberében idehaza a nagykanizsai visszafoglalásban vettek részt, ez volt a tűzkeresztségük, de ott voltak a komáromi, a kápolnai csatában, összesen 16 ütközetben tüntették ki magukat.

Jelenleg 17 tagot számlál a Zalai 47-es Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület, amely mintegy 1500 zalai honvédnek, azaz az 1848/49-es elődöknek kíván élő emléket állítani.

A zalai 47-es hagyományőrzők masíroznak a várban Buda visszafoglalásának megemlékező ünnepnapján idén májusban. Elöl dr. Szabó Csaba, az egyesület tagja, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója Fotó: Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség

- Szerencsére a zalai honvéd zászlóalj parancsnoki könyve fennmaradt, a dokumentumok alapján jól nyomon követhető a működésük, van mit újraélnünk. A tervek szerint jövőre megjelenik a 47-esek története, térképekkel illusztrálva. Későbbiekben emlékművet is szeretnénk állítani az emlékükre.

- A hagyományőrző hadfiak milyen korosztályból kerülnek ki?

- Mi főleg a senior kategóriát képviseljük, szeretnénk is hadapródokat toborozni, az utánpótlás biztosításáért.

Az egyesület szem előtt tartja a történeti hűséget, a ruházat és a fegyverzet ennek megfelelő. (Vörös zsinóros barna zubbonyban, ibolyakék pantallóban, puskával a vállon jelennek meg.) Nemrég új, elöltöltős puskát szereztek be, amit használni is fognak a szombati 30 perces egerszegi csatában . Persze lesz hozzá pirotechnikus és biztosítás.

"Csata" Zalaszentgyörgyön júniusban. Középen dr. Goldfinger Jenő, a XXI. századi honvédok felcsere, jobbra Sümegi László

- Vizsgát is tettünk, ami szintén nagyon érdekes momentum, ebben az egerszegieknek is részük lehet, hiszen a Magyar Huszár és Hagyományőrző Szövetség november 11-én itt tartja a gyalogos és a tüzér kiképzését. A száz hagyományőrző nyilvános bemutatókat is tart majd. Az ősz további újdonsága, hogy megrendezzük az első honvéd bált Zalaegerszegen.

Az e hét végi vadpörkölt és borfesztiválon hallhatja a közönség Vesztergám Miklós tárogatóművészt, aki többek között a Szent Korona tanról is tart előadást.

Az egyesület e módon is hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a magyar szabadságharc katonáinak élete, vitézsége a mai köztudat szerves része legyen.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!