A biztos halál várt volna rá

Úgynevezett közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljakba kellett bevonulniuk, és a szovjet frontra vitték őket fizikai munkára. Az arcvonalban árkokat ástak, védőállásokat és bunkereket készítettek. Velük építtették ki, vagy bontatták el az állások előtti műszaki zárakat, aknamezőket és szögesdrót akadályokat is, nem egyszer ellenséges tűzben. A mostoha körülményeket és az embertelen bánásmódot kevesen élték túl. Többségük a harci cselekmények, valamint a hideg, az éhezés és a keretlegények kegyetlenkedései következtében odaveszett.

Számos zsidó származású zalai férfi szolgált a kőszegi munkaszolgálatos zászlóaljban, melynek tragikus sorsáról később a következőket írta dr. Mike Géza, zalaegerszegi orvos, a szerencsés túlélők egyike: „...a mi alakulatunknál, amelyik 740 főből állott, (...) rövid hat hónap alatt, az oroszok áttörésekor alig voltunk húszan, akik a visszavonuláskor el tudtak indulni. Ezek is elpusztultak mind a visszavonulás alatt, mert a katonai alakulatok továbbra is üldöztek bennünket, és életünkre törtek".

Dr. Mike Géza honvéd egyenruhában Ukrajnában 1943 tavaszán (balról a második)

Dr. Mike Géza annak köszönhette megmenekülését, hogy 1943 februárjában, a visszavonulás 14. napján, az éhenhalás és megfagyás határán találkozott a zalaegerszegi 17/III. honvéd zászlóalj maradványának rendezetten, Závodszky István százados vezetésével visszavonuló egységével. Mivel Zalaegerszegről többen ismerték, soraik közé fogadták, és megengedték neki, hogy velük menjen. Vállalva a rejtegetésével járó kockázatot, felruházták és élelemmel látták el, és ezzel a biztos haláltól mentették meg a munkaszolgálatos orvost. „Én az éhhalálhoz és megfagyáshoz közel voltam, amikor Závodszky István százados megengedte, hogy az ő alakulatával jöhessek visszafelé – emlékezett később dr. Mike Géza. – Engem átöltöztettek katonaruhába, s a zászlóalj orvosának hősi halála után, mint munkaszolgálatos orvos, én lettem a zászlóaljparancsnok megbízásából a zászlóalj orvosa. A visszavonulás 2 és fél hónapig tartott, közben a küzdő zászlóalj a legszörnyűbb helyzetbe került, s legnagyobb részt elpusztult. Én az ő jóindulatuknak köszönhetem, hogy bár leromolva kerültem hozzájuk, kibírtam a szörnyű visszavonulást. Szumiban, midőn a városban keresztülmentünk, saját szememmel láttam, hogy a szétszórt munkaszolgálatos zászlóaljak embereit, midőn a városon keresztül akartak menni, a németek összeszedték, és fegyveres kísérettel elvitték őket".

Závodszky István százados a visszavonulás idején, 1943 februárjában

Tomózer Imre tartalékos hadnagy, a 17/III. zászlóalj géppuskás századának korábbi szakaszparancsnoka, aki a visszavonulás során már századparancsnok volt, felültette az igen rossz kondícióban lévő, összefagyott és beteg Mike doktort századának egyik kocsijára, és saját tartalék kesztyűjét is neki adta, amikor az orvosét a nagy hidegben ellopták. Tomózer Imre hadnagy így emlékezett vissza a Szuminál történtekre: „A visszavonulás során Szumi orosz város határában megjelent a német tábori csendőrség, és a munkaszolgálatosokat a menetoszlopból kiszólította. Én, hogy dr. Mike Géza munkaszolgálatosnak ne kelljen az alakulattól lemaradni és így igen bizonytalan helyre távozni, parancsot adtam, illetve felkértem Molnár József főtörzsőrmestert, zalaegerszegi lakost, hogy a fölösleges, főtörzsőrmesteri disztinkcióval (rangjelzéssel) ellátott köpenyét adja át dr. Mike Géza munkaszolgálatosnak. Molnár a köpenyt át is adta neki, így dr. Mike Géza munkaszolgálatos elkerülte azt, hogy a németek elhurcolják, és a többi munkaszolgálatos közé besorolják. Dr. Mike Géza a zalaegerszegi 17/III. zászlóaljjal, annak ellenére, hogy a zászlóalj igen nagy veszteséget szenvedett a visszavonulás során, szerencsésen hazaért Zalaegerszegre.

Dr. Hegyi Sándor tartalékos orvos zászlós, a 17/III. zászlóalj vezető orvosa 1943. február 16-án a Sztarij Oszkol városától 15-20 km-re nyugatra található Ruszanovka község területén halt hősi halált, amikor – valószínűleg partizántámadás során – fejlövés érte. Ekkor lett a zászlóalj orvosa a munkaszolgálatos dr. Mike Géza, és a 17. honvéd gyalogezred vezető orvosa, dr. Daka Mihály mellé nyert beosztást. „Ő a legnagyobb jóindulattal fogadott, úgy beszélt velem, mint kollégájával, és beosztott a zalaegerszegi zászlóaljhoz orvosként. (...) Ezáltal nem csak az én életemet mentette meg, hanem számos katonáét is, kiket az én sebészi tudásom felhasználásával gyógyíthattam. Hazaérkezésünkkor, 1943. május elején Nagykanizsára, három hetes vesztegtáborba vittek bennünket. itt is orvosi beosztást adott nekem, miáltal elérte azt, hogy nem vittek át valamelyik munkaszolgálatos alakulathoz – emlékezett később a felettesére dr. Mike Géza, aki a háború után igyekezett meghálálni a zalai katonáknak, hogy megmentették az életét.