Trófeák

2017.09.11. 09:30

Terítéken az első gímbikák

ZALAEGERSZEG Megkezdődött a szarvasbőgés és a gímszarvasbikák lesvadászata. A megyében a trófeabírálókhoz már a múlt héttől érkeznek a hivatásos vadászok, minősíttetni a frissen elejtett bikák agancsait.

Hajdu Péter

A zalaegerszegi trófeabíráló helyen ottjártunkkor éppen három frissen elejtett bika kikészített fejdíszével érkeztek Ligetfalváról, a Zalamenti Vadásztársaságtól.

- A területünk északi részén került terítékre az a tízéves bika, aminek az agancsát most mértük, és megtörtént a minősítése. Ez a kilenc és fél kilós agancs ezüstérmes lett, egy osztrák vendégünk lőtte - mondta Nagy Ottó, a társaság vadászmestere.

- Augusztus utolsó hetében kezdődött meg a bőgés, a száraz forró nyár után. De most már velünk van az időjárás. A szeptemberi párás, hűvösebb reggeleket már bezengi a szarvasbőgés, ami nekünk, vadászoknak nagy élmény, ezt vártuk egész évben. A gímszarvasvadászatok nagyszerűsége miatt, és egyúttal ez az időszak biztosítja a legnagyobb bevételi forrásunkat. Az első pár hét azonban még nem az igazi, tapasztalatom szerint szeptember 10-től 20-ig tart az igazi szarvasbőgés. Most még csak a fiatalabb bikák találkoznak, hangoskodnak. A kapitális, öreg bikák megvárják az erdőben, amikor érdemes kimenni. Majd amikor teljesen felkészültek a tehenek, azt megérzik, akkor kimennek és rendet csinálnak a fiatalok között. Már szeptember 2-től érkeztek hozzánk az első vendégek. Az első turnusban három osztrák vadász jött, és mindháromnak sikerült elejtenie a bikáját, ez indulásnak nagyon jó eredmény - mondja Papp Lajos, a vadásztársaság elnöke.

Nagy Ottó, a társaság vadászmestere az egyik bírálatra vitt trófeát igazítja - Fotó: Katona Tibor

Az elnök hozzátette, az új vadászati év kezdete kettős érzelmeket vált ki a vadászati vezetőkből. Egyrészt a már nagyon várt szezon ígéretét, ami örömteljes, és egyúttal a gazdasági feladatok teljesítésének a gondját. Mint elmondta, az új vadászati törvény az idei és a jövő évre is plusz kötelezettséget támasztott a vadgazdálkodók számára. Idén kétszer ki kell fizetni az éves bérleti díjat. Az egyiket egyfajta biztosítékként kell letenni, amit a Zalamenti Vadásztársaság április végéig már teljesített, közel 6 millió forintot kifizetve. December végéig pedig a következő 6 milliót, a földtulajdonosok számára. Emellett erre az évre is körülbelül 25 millió forint vadkárral számolnak, a működési költségek pedig mindezen felül jelentkeznek. Jövőre a vadkárt kell majd duplán fizetni. Az egyiket egy elkülönített számlára előre az év elején, az idei vadkárnak megfelelő összegben. Ennek ugyancsak biztosíték szerepe van, majd pedig év végéig a valós vadkárt is fizetni kell. Mint mondta, nagyon nehéz időszak elé néznek. Aztán a következő években, 2019-től könnyebb lesz a helyzet, amikor már csak az egyszeri éves díjakkal, kártérítésekkel kell számolni. Akkor tudnak majd csak a működés biztosításán felül valami pluszra is gondolni. A törvény mindezeket a biztosítékokat a földtulajdonosok anyagi érdekeinek védelmében hozta, amit, mint az elnök fogalmazott, természetesen megértenek, hisz eddig is a békességre, a perek elkerülésére törekedtek.

- Mi azon kevés vadásztársaság közé tartozunk, amelynek a vadászterületek újraosztása során sikerült megtartani a teljes vadászterületét. Így a 12.200 hektár nettó vadászterületünkkel a megyében a legnagyobbak közé tartozunk. De ennek megfelelően az említett plusz követelményeket nem lesz könnyű kigazdálkodni. Azonban elfogadom, mert a földtulajdonosok területén vadgazdálkodunk másodlagos hasznosításként, és meggyőződésem, hogy jó viszonyt kell fenntartani a vadászat folytatása érdekében - mondta többek között az elnök.

A társaságok tervezett elejtéseit a vadászati hatóság hagyja jóvá minden évben. Ez az egyeztetés már a ligetfalvi vadásztársaság esetében is megtörtént, megkérdeztük az elnököt, mennyi nagyvadat kell kilőniük a vadászati év folyamán.

- Összesen 250 darab gímszarvast lőhetünk, ezek között 64 darab bikát, továbbá 98 tehenet és 90 borjút. Tehát a szarvas a meghatározó vad számunkra is, amely mellett 500 vaddisznót is lőnünk kell. Egyelőre 30-35 bikánk kilövésére kötöttünk szerződést, szinte valamennyit külföldi vendégvadászokkal - mondta Papp Lajos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!