Hírek

2017.09.11. 07:00

Jubileumot ültek a gébárti kézművesek

ZALAEGERSZEG „Az alapítóknak, elhivatottságuknak köszönhető, hogy az ország legszebb alkotóháza udvarán ünnepelhetünk.”

Arany Gábor

Ezekkel a szavakkal kezdte visszaemlékezését a Zala Megyei Népművészeti Egyesület elnöke, Skrabut Éva, akit a népes hallgatóság hosszan tartó tapssal, ovációval köszöntött. A gébárti Kézművesek Háza és a napjainkban 270 tagot számláló egyesület létrejöttének 35. évfordulóját ünnepelni jöttek össze szép számmal szombaton. Mint az elnök emlékeztetett rá, széles körű összefogás eredményeként jött létre ez a ház. A munka 1981 őszén indult, helybeli építészek tervezték meg az egyedi kialakítású házat, amelynek felépítésére a népművészek sokasága mellett megmozdult a város: vállalatok, intézmények biztosították a szorgos kezeket. Ez a lendület a későbbi években is megmaradt. Erre utalt Balaicz Zoltán polgármester is, aki köszöntőjébe felidézte, az Ady-iskola képzőművészeti tagozatos diákjaként társaival 1993 szeptemberében itt kezdték a tanévet, egy hetet töltöttek a gébárti házban, maradandó élményt szerezve. Mint mondta, a hetvenes években indult el a mozgalom, amely azt célozta, hogy az addig kiállításokban, vitrinekben elzárt népművészetet újra visszacsalogassák az emberek közé. Ez nem mehetett másként, mint a tanítással. E téren az elmúlt 35 évben rendkívül jelentős eredményeket sikerült elérni Zalaegerszegen az egyesületnek és a Kézművesek Házának köszönhetően. A jövőről szólva elmondta, 2018-ban a ház közelében elkészülhet Makovecz Imre tervei alapján a Boldogasszony-kápolna, és megújulhat a tó környezete. Sikeres pályázat esetén 120 millió forintos költséggel tovább bővülhet a gébárti ház.

Skrabut Éva idézte fel a 35 évvel ezelőtti kezdetet. A háttérben középen balról jobbra: Balaicz Zoltán, Fekete György, Vigh László és Prokné Tirner Gyöngyi, a Kézművesek Háza vezetője - Fotó: A szerző

 

Hazánk az élő népművészet terén nagyhatalom, ezt Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke fogalmazta meg köszöntőjében. Ha meg akarja őrizni ezt az elsőségét, akkor meg kell nyílnia a modern művészetek felé is úgy, hogy az alapja az autentikus népművészet maradjon.

A tudás átadásának fontosságát hangsúlyozta Vigh László országgyűlési képviselő, aki úgy látja, az ismeretek családon belüli megosztása is csorbát szenved a modern korban, ezért különösen értékes az a tanítás, amit évtizedek óta folytat a Kézművesek Háza és a népművészeti egyesület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!