Hírek

2017.08.25. 12:35

Őszidőben, az utca forgatagában - Megjelent Erdős Atilla legújabb verseskötete

Őszidőm előrehaladásával érzem, talán ez az utolsó önálló kötetem. Ezért adtam neki az Őszben őrzött álmaim címet.

Horváth-Balogh Attila

Így vall legutóbbi, nemrég megjelent könyvéről a Nagykanizsa-miklósfai költő, Erdős Attila, aki Gyömrőn látta meg a napvilágot 1946-ban. Verseit 2003 óta tárja a közönség elé könyvekben, azóta 7 verseskötete jelent meg. Írt, ír azonban meséket, gyermekverseket is, ezekből 4 került az olvasók kezébe, a legutolsó 2011-ben Tarka-barka szivárványok – gyermekversek címmel.

Harmincnyolc országos antológia társszerzője, verseit, írásait lapunk, a Holdudvar, a Kláris és a Délibáb irodalmi folyóiratok közlik. Számos sikert elért, többek közt 2006-ban Költői Nívódíjat kapott, a magyar kultúra terjesztéséért, irodalmi munkásságáért 2007-ben átvehette az Art-díjat, 2008-ban pedig kiérdemelte az Arany Nívódíjat. Mégis, sikerei ellenére sem tartja magát költőnek

– Sosem tekintettem magam költőnek, csupán egy átlagember vagyok az utca forgatagában – szögezte le már beszélgetésünk elején Erdős Attila, aki nem mellesleg a nagykanizsai Takács László Irodalmi Kör alapító tagja. – Ezt kifejezésre juttatom úgy is, hogy soha nem használom magamra nézve a „költő” kifejezést, csak a „szerzőt”. Van, akinek a horgászat a szenvedélye, másnak a vadászat, nekem a gondolataim leírása. Kényszert érzek az írásra, mert úgy érzem, minden perc elveszett idő, ha gondolataimat – melyeket rímbe kapok – nem írom le.

Erdős Attila legújabb - s talán utolsó - verseskönyvével Fotó: A szerző

Hittel élni és elrendezni mindazt, ami emberi szemeknek sosem lesz látható: így mindig igaz és tiszta marad a leírt gondolat. Vallom, hogy a versírás titka valahol ott van, ahol az öröm és a bánat, a csend és a hallgatás szövetségbe lép a gondolattal. Törekedtem mindig az egyszerű magyar szavak használatára és sosem követtem az aktuális mainstream irányzatokat. Sok kritikát is kaptam, hogy miért nem térek át a mai költészet új stílusára.

Erre írtam a Magyar költők sok ezer hangja című versemet. Ebben azt válaszoltam kritikusaimnak: „ ne önts a régi harangokból modern újakat! A magyar költők sok ezer hangja csak kórusban zengheti csodálatos anyanyelv-énekét! Ne azt nézd, ki húzza! Annak örülj – valaki húzza még...” Sajnos, a már jól ismert költők ritkán látogatják „nem modern szerzők” könyvbemutatóit. Én úgy vagyok ezzel: akik csak hírnévre vágytak és nem költőtársakra, azok sosem vágytak ölelésre, sem kézfogásra.

Azt is hozzátette: persze, elfogadja a kritikát is, ha az logikus és ésszerű alapokon nyugszik.

– Mindezzel együtt úgy gondolom, hogy nem volt hiábavaló törekvés a versírás – folytatta. – Érdemes volt rá időt fordítani, mert az írás kellemes időutazás a valóság és az álmok között. Még akkor is, ha a körülöttünk zajló valóságot sokszor nem értjük, mert az nekünk idegen. A körülmények változhatnak ugyan, de a vers az utókornak örökül marad

Ezek is érdekelhetik