Hírek

2017.08.25. 19:52

Bodó Tamás évek óta segít a kárpátaljai rászorulókon

„A romák is Isten gyermekei, és azt vallom, hogy nem a bőrszín számít, hanem az, milyen ember vagy.” - Ezt a homokkomáromi Bodó Tamás mondta, aki egy 5-6 fős közösséggel évek óta jár ki Kárpátaljára, hogy rászorulókon segítsen.

Horváth-Balogh Attila

A dél-zalai település korábbi polgármestere Beregszászon járt már többször is, ahol egy, a 16. századot idéző kalyibarengetegben magyar ajkú romák élnek, elképesztő nyomorúságban. Itt megismerkedtek egy családdal, ahonnan a legnagyobb lány bekerült az ottani főiskolára – a famíliának tehát nagy szüksége van mostanság minden segítségre, hogy legalább a lány kitörhessen a csontig hatoló szegénységből. De kezdjük az elején.

– Van egy barátom, Draskóczy János, akivel már a romániai diktatúra idején is csempésztünk ki Erdélybe Bibliát, élelmiszert, gyógyszert, még BBC-kamerát is – bocsátotta előre Bodó Tamás. – Ez a srác hallott a beregszászi problémáról és ő mondta, hogy menjünk ki, nézzük meg, tudunk-e ott valamit segíteni. Hogy mi ez a probléma? A hihetetlen mértékű szegénység. Beregszászon létezik egy nyomortelep (a köznyelv csak úgy hívja, a tábor), ahol főleg romák laknak fából összetákolt kalyibákban, amelyeken átfúj a szél – ez igazán télen tud kellemetlen lenni, a mínusz 20-25 Celsius-fokban.

Bodó Tamás Cilyó Sándorral, a beregszászi kapcsolattartóval

Ezekben a tákolmányokban kicsiny gyermekek is laknak, ami igazán kétségbeejtő. Itt körülbelül 6 ezer ember él, annyi, mint Magyarországon egy-egy városrészben. Ami viszont nagyon pozitív, a felnőttek egy része olyan közösséget alkot, amelyik próbál kilépni ebből a nyomorúságos helyzetből. Megtértek, lemondtak az alkoholról és a koldulás helyett munkából próbálnak élni. Barátommal úgy gondoltuk, ezek az emberek megérdemlik a támogatást, s elkezdtünk tenni értük a magunk szerény eszközeivel, amiben támogatott, és a mai napig támogat minket a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség is. Rátaláltunk egy családra, amelyben a szülők a gyerekeiket sem engedik koldulni, ők maguk minden káros szenvedélytől mentesek, de analfabétaként is rájöttek, hogy a legbiztosabb kitörési lehetőséget az jelenti, ha 3 gyermeküket taníttatják. A legnagyobb gyermekük, a lányuk, bejutott az ottani II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, ami szép siker, azonban nagy teher is a családnak. Ebben a helyzetben most elsősorban nekik, rajtuk próbálunk meg segíteni, hogy a lánynak, aki egyébként óvónőnek készül, ne kelljen abbahagynia a tanulmányait.Tamás azt mondja, a szülők minden munkát, még utcaseprést is elvállalnak, hogy a lány tanulhasson, de ez sajnos közel sem elég.

Bodó Tamás több képének címet is adott, ennek például: „Kilátások”

– Ezért már egy ideje segítjük őket, inkább kisebb, gyakoribb támogatásokkal, mert az a tapasztalatunk, hogy ez sokkal többet ér nekik, mintha évente egy alkalommal kapnának egy nagyobb összeget – folytatta Bodó Tamás.

„Idővonalak”

– A lány most már másodéves a főiskolán, és az induláshoz tanszerekkel, laptoppal, a kortársak divatjához igazodó ruházattal járultunk hozzá. Elmondható, hogy jól tanul és nagy a remény arra, hogy megszerzi a diplomát, de még nem lélegezhetünk fel, hiszen a képzés fele hátravan. Sőt, igazából most adódott a családnak egy lehetőség arra, hogy mindannyian kilépjenek a nyomorból: ugyanis megvásárolhatnának a „táboron” kívül egy kisebb lakást.

„Angyal a mélyből” I.

Bodó Tamás elárulta: a családot és helyzetét egy hosszabb levélben mutatta be kollégáinak nagykanizsai munkahelyén, a piarista iskolában, illetve mivel tagja a Cursillo közösségnek, ottani testvéreinek is. Bizakodott, hiszen mindkét helyről már eddig is rengeteg segítséget kapott, pedig nem követelőzött soha. Most is csak annyit kért: ha anyagiakkal nem tudnak segíteni nekik, akkor legalább imádkozzanak értük.

„Hol a jövőm...?”

– A kezdeményezés azonban olyan jól sikerült, hogy összegyűlt annyi a pénz, amiből meg tudjuk vásárolni a beregszászi családnak az új lakásukat – ismertette az örömhírt Tamás.

„Parkolópályán”

– Most már minden csak a hivatalokon múlik – azonban az ukrán bürokrácia hatalmas, még a magyarországinál is sokkal nagyobb S hogyan kerültek a „táborban” élők ebbe a helyzetbe?– Cigányok és magyarok, hiszen magyar ajkúak, ez a párosítás pedig arrafelé biztos útlevél a kilátástalanságba – válaszolta Bodó Tamás. – Mi azonban amikor segítünk egy-egy rászorulónak, nem azt nézzük, hogy milyen a bőre színe, hiszen a romák is Isten gyermekei. A társaimmal úgy véljük, a bőrszínnél sokkal fontosabb szempont az, hogy az illető milyen ember

Ezek is érdekelhetik