Hírek

2017.03.23. 20:40

Bírósági évértékelés - A közigazgatási perek 90,8 százaléka lezárul fél éven belül

Zalaegerszeg - A technikai fejlesztésekben úttörő szerepet visz az egerszegi törvényszék, ahol például évek óta tesztelik, illetve már használják is a beszédfelismerő programot.

Arany Gábor

Az eredmények egyre meggyőzőbbek, ahogy ezt a csütörtöki összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatón tartott bemutató is alátámasztotta. Dr. Sorok Norbert, a törvényszék elnöke rámutatott, forradalmi átalakulás előtt áll az írott dokumentumok készítése, ami munkájuk jelentős részét teszi ki. A technika segítségével a leírók munkájának harmadát jelentő jegyzőkönyvezés egyszerűsödhet. Jelenleg 16 bíró és bírósági titkár alkalmazza a szoftvert, ami nyolc leírói munkahelyet szabadíthat fel.

Az elmúlt évről szólva elmondta, tavaly 10 százalékkal, 28 215-re mérséklődött az ügyérkezések száma, ez nagyobb mértékű az országosnál. Ennek oka elsősorban, hogy a civil szervezetekkel kapcsolatos ügyészségi indítványra indult perek harmadára csökkentek, de a klasszikus perek száma 10 százalékkal nőtt. Az időszerűséget ismertetve az elnök elmondta, büntető ügyszakban elsők az országban: egy éven belül fejeződik be az ügyek 91 százaléka. A közigazgatási perek 90,8 százaléka zárul le hat hónapon belül.

Balról: dr. Handó Tünde, dr. Sorok Norbert, valamint dr. Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke, az Országos Bírói Tanács tagja tartott sajtótájékoztatót az egerszegi törvényszéken Fotó: Katona Tibor

Az összbírói értekezleten részt vett dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke is. A sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a 21. század a digitális bíráskodásról szól. Ennek egyik eleme a bemutatott beszédfelismerő szoftver, ami javítja az időszerűséget, az ügyfelek hozzáférését a bíróságokhoz. A tavaly bevezetett e-perekről szólva elmondta: 2013-ban 306 elektronikus per indult, tavaly a második fél évben már 94 639 elektronikus beadvány érkezett a bíróságokra. Szólt olyan újdonságról, mint a per időtartam kalkulátor, az sms-alapú tájékoztató az ügyfelek számára a folyamatba lévő ügyekről. Jövőbe mutató lehetőség a bíróságokon a tanúk vagy a vádlottak távmeghallgatása is. Ez egyre nagyobb teret nyer. Tavaly Szegeden, a tömeges migrációs perekben 206 esetben alkalmazták tolmács, bíró és migráns összekapcsolására. Emellett 44 esetben magyar és osztrák, illetve holland bíróságot kötöttek össze ily módon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!