Hírek

2016.12.13. 16:54

Megütötte a buszsofőrt a potyautas

Zalaegerszeg – Rátámadt a buszsofőrre a jegy nélkül utazó utas, gyorsított eljárásban ítélték el a magáról megfeledkezett bolgár férfit és kiutasították az országból.

Arany Gábor

A várnai származású 54 éves D. Ivanov – állítása szerint – dolgozni jött Magyarországra, de jövedelem híján a megyeszékhelyi hajléktalan szállón húzta meg magát. November 28-án délután négy óra tájt az egerszegi vasútállomásnál szállt fel 4-es buszjáratra és Botfára utazott. A sofőr felfigyelt a férfira, aki nem váltott jegyet, ezért leszállásra szólította fel. Az utas erre hangosan nemtetszését fejezte ki, de nem tett eleget a kérésnek, így a buszsofőr visszaindult a járattal a város felé, továbbra is a potyautassal a fedélzetén.

Közben telefonon segítséget kért a forgalmi szolgálattól a nemkívánatos utas leszállításához. Így ért vissza a járat a vasútállomás elé, ahol másik sofőr is felszállt segíteni a kollégájának. A két egyenruhás buszvezető odalépett a bolgár férfihoz és megint a jármű elhagyására szólították fel, közben egyikük megfogta a ruháját, hogy a leszállásban segítsen neki.

Ekkor az ülésről a férfi felpattant és bolgár nyelven hőbörögni kezdett, és amikor a segítségül érkezett sofőr leszállt a buszról, kiabálva követte. Igyekezett az alkalmazott kitérni előle, de a magáról megfeledkezett utas többször meglökte a vállán és mellkasán, majd ököllel megütötte a halántékán és az orrán is. A további támadásoknak az vetett véget, hogy az atrocitást látva a járókelők és a forgalomirányító rászóltak D. Ivanovra.

Közben kiérkezett a rendőrjárőr és intézkedett a férfivel szemben. A történtek alapján a bolgár férfit az egerszegi járási és nyomozó ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal és testi sértéssel vádolta meg és gyorsított eljárásban állította bíróság elé. D. Ivanovot jogerősen egy év börtönre ítélték, ennek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztve, valamint két évre kiutasították az országból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!