Hírek

2016.10.14. 13:39

Nem növelik az adóterhet

Zalakaros – Rendkívüli ülést tartott csütörtök délután a fürdőváros képviselőtestülete. Fontos témákat tárgyaltak a képviselők.

Horváth B. Attila

Olyanokat, mint például a költségek csökkentésével, a bevételek növelésével kapcsolatos koncepció, vagy a jövő évi adótételek megállapítása. A korábban meghozott bizottsági javaslat alapján a képviselőtestület több területen is megvizsgálta a költségek csökkentését, illetve a bevételek bővítését eredményező lehetőségeket, azonban a felmerült javaslatok egyike sem kapta meg a többségi támogatottságot, így érdemi döntés nem született.

A jövő évi adóstratégia kapcsán az idegenforgalmi adó növelésének lehetőségét vizsgálták meg a képviselők, s az adótétel növelésére  nem került sor, a többség azt nem támogatta. A testület elé került az INTERREG Magyarország-Horvátország Együttműködési Programra benyújtandó pályázat előkészítését célzó munkaanyag is.

A testületi ülésen ezzel kapcsolatban döntés nem született, de az önkormányzat továbbra is fontosnak tartja a Hősök tere és környéke rendbetételét, felújítását. Végül munkája elismerése mellett döntöttek a Karos-Park Kft. ügyvezetője, Biczó Tamás lejáró munkaszerződésének meghosszabbításáról is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!