Hírek

2016.07.12. 14:06

Koszoru Péter papnövendékkel az életre szóló elköteleződésről, Isten tervéről és arról, hogy a migránsok is emberek

Kacorlak – Vajon miért hagyja ott valaki az orvosi egyetemet azért, hogy pap lehessen? Egyáltalán, miért akar magára reverendát ölteni egy 23 éves fiatalember?

Horváth-Balogh Attila

Minderről az Esztergomi Szeminárium harmadéves papnövendékével, Koszoru Péterrel váltottunk szót. A tanulmányait ősszel Rómában folytató fiatalember elárulta: már egészen kisgyermek korától foglalkoztatta a papság gondolata.

– A szüleim vallásosak, templomba járók, rajtuk keresztül találkoztam először Jézussal és az egyházzal – bocsátotta előre Péter, aki  barátságos, józanul gondolkodó fiatalember benyomását keltette bennünk, olyanét, aki tisztában van a kimondott szó súlyával is, mert kérdéseinkre igencsak megfontoltan válaszolt. – Másrészt például a homokkomáromi imatáborban, ahova jártam, találkoztam hasonló korú fiatalokkal, akik szintén vallásosak voltak. Továbbá hittanon is hallottam ezt-azt és egyszer csak kialakult bennem az érdeklődés a hit, a teológia iránt. Középiskolában pedig az Antióchia Közösség tagja voltam, s elvileg vagyok ma is, hiszen nem fordítottam hátat nekik. Hozzáteszem, gyerekként a miséket egyáltalán nem szerettem, mert vasárnap délelőttönként mese ment a tévében, s inkább azokat néztem volna... S hogy miért választottam a papi hivatást? Talán mert itt fontos, nagy kérdéseimre választ kaphatok és másoknak is segíthetek a válaszok megtalálásában. Itt találom az Életet és az Igazságot, a megoldásokat. Tudom és érzem, hogy ebbe az irányba kell haladnom, de hogy miért, azt szavakba öntenem egészen még nem sikerült, dolgozom rajta. Ez vélhetően nem csak az én esetemben van így, hanem mindenkinél de összességében  azt gondolom, hogy jó irányba haladok. Ez igazából filozófiai-teológiai kihívás – és attól tartok, a kérdés kellően egzisztenciális ahhoz, hogy a válasz egyszerű legyen. Szerintem igazán majd csak 3 év múlva, a papszenteléskor, illetve utána fogom megérteni, mi is igazán a papság.

Koszoru Péter, háttérben pedig a nemrég megújult kacorlaki templom. Fotó: Szakony Attila

Péter arról is mesélt, hogy 41 társával, leendő papokkal hogyan telnek napjaik a szemináriumban. Mint elmondta, nyilván, az egésznek van egyfajta szerzetesi közösség-jellege (ez a 16. században alakult így ki), ami először szokatlan volt neki, mikor bekerült, de aztán sikerült beletanulnia, belesimulnia a közegbe. Ébresztő 6 órakor, lámpaoltás 22 órakor, közte pedig kötött napirend. A kispapok ennek keretében rengeteget tanulnak, de azért közben jut idő a pihenésre, kikapcsolódásra, vagy akinek arra van igénye, a hosszabb imára, elmélkedésre is. Délben, illetve este is van szabadprogram.

– Nagyon furcsa volt az elején, hogy mások osztják be az egész napomat, főleg úgy, hogy előtte én egy évet Pécsen, az orvostudományin jártam és kollégista voltam, tehát gyakorlatilag teljes szabadságban élhettem – magyarázta. Majd látva álmélkodásunk, hogy azért az inkább materialista orvostudománytól kissé távol áll a hit, kijelentette: van közös pont is, ez pedig az ember. A gyógyító és a pap is az emberre, az egyszeri és megismételhetetlen személyiségre fókuszál.

– Itt is, ott is a segítség, a segítő szándék vezet, azt hiszem, mindkét szakmában az emberért történik minden – szögezte le.

A kacorlaki kispap arra is kitért: gyakran hallja, hogy a papi lét rengeteg lemondással jár. Ám mint rámutatott, ő ezidáig nem ütközött megoldhatatlan problémákba, ha kellett, segítséget kért, így mindig sikerült túllendülnie rajtuk – mondta.

– Amikor a papság mellett döntöttem, akkor sem a lemondások, félelmek motiváltak, hanem inkább a jó dolgok. Nagyon fontos számomra az egyház, mint közösség, amelyet hozzám valamelyest hasonló, Istenhívő emberek alkotnak. Szeretnék az egyházhoz tartozni és másokat is meghívni az egyházba, amely őriz valamit Jézus Krisztusból, hiszen ő kérte, hogy maradjunk együtt mi, akik hűségesek vagyunk hozzá. Szeretnék ehhez a közösséghez papként tartozni – fűzte hozzá. – Továbbá úgy vélem, kell, hogy az ember ragaszkodjon annyira a szabadságához, hogy a vágyai, motivációi felé induljon. Papnak lenni, megmutatni az embereknek azt, hogy Istennek terve van velünk, a világgal, nos hát, igen, még mondja valaki, hogy ez nem jó motiváció...

Péterrel beszélgettünk a migránsokról is.

– Nehéz kérdés ez, nem is biztos, hogy tudok válaszolni rá, már csak azért sem, mert testközelből még eggyel sem találkoztam. Én leendő egyházi emberként csak az irgalmas szamaritánus példázatára (ami a felebarát-szeretetről szól), vagy mások szemszögéből az ellenségszeretet parancsára tudok gondolni – mondta. – Jézus azt mondta: Szeressétek ellenségeiteket! Ma pedig sokan ellenségnek tekintik ezeket az embereket. Nem vagyok biztos benne, hogy valóban azok, nem hiszem, hogy kivétel nélkül, mindannyian ellenséges szándékkal jönnek Európába. A háttérben egyes emberek, sorsok állnak, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne így gondolkodjunk róluk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!