Hírek

2015.11.18. 14:59

Pénteken jubilál a Zalai Prima Díj

Zalaegerszeg – Mint már ismert, tizedszer adják át megyénkben a Zalai Prima Díjakat e hét végén. A gálaműsorral egybekötött díjátadót a Hevesi Sándor Színházban tartják pénteken 18 órai kezdettel.

Hajdu Péter

Pénteken este kiderül, hogy a Zalai Hírlapból a megye közönsége által is megismert tíz jelölt közül ki lesz az a három, aki megkapja a megyei Prima Díjat és a vele járó 1-1 millió forintot, továbbá kire szavaztak legtöbben, azaz ki lesz a közönségdíjas.

Mint a Hevesi Sándor Színház szervezési osztályvezetőjétől, Nagy Ferenctől megtudtuk, óriási a közönség érdeklődése. A Zalai Prima Díj ünnepség a gálaműsorral együtt mintegy háromórás programnak ígérkezik. Az események a megyében működő tíz kiváló vállalkozás bemutatásával és díjazásával kezdődnek, a díjazott cégeket a megye vállalkozóinak javaslatai alapján választották ki.

Ezt követően a Zalai Prima Díjak idei jelöltjeinek bemutatására kerül sor 3 perces filmek vetítésével. Egy rövid szünet után a Zalai Prima Díjak, a közönségdíj és különdíjak átadásával folytatódnak az események.

Táncprodukcióval  indul a gálaműsor, a Maxima Életmód Klub moderntánc-versenyzői palotás zenére táncolnak, majd  fellépnek a Hevesi Sándor Színház színművészei.

Besenczi Árpád, Bot Gábor, Borbély Richárd, Debrői Zsuzsanna, Hertelendy Attila színművészek, továbbá Foki Veronika, a Madách Színház színművésze garantálják műsorukkal a közönség jó hangulatát.

A gála  utolsó részében pedig Illényi Katica hegedűművész és csapata ad koncertet.

Ezek is érdekelhetik