Hírek

2015.11.05. 16:57

A stadion a fontos vagy a megélhetés?

Azonnali és jelentős béremelésre van szükség a közszférában és a gazdaság minden területén, hangsúlyozza az MSZP.

Szabó Judit

A párt somogyi, zalai, tolnai és baranyai szervezetének vezetői csütörtökön Kaposváron tartottak találkozót, amelyen a kongresszusra való felkészülés volt a téma, valamint a magyar  munkavállalók helyzete. Dr. Fodor Csaba, az MSZP Zala megyei elnöke telefonon számolt be lapunknak az elhangzottakról.

Közölte, a gyűlésen felhívta a figyelmet arra, hogy Zala megyében az országos átlagnál is alacsonyabb az átlagos nettó jövedelem.

Hozzátette: elborzasztó, hogy a humán ágazatban (egészségügyben, szociális szférában) nettó 200-300 euró közötti összeget keresnek a dolgozók havonta, így nem csoda, hogy sokan elmennek külföldre. Az MSZP jelentős béremelést követel a közszférában és a gazdaság más területein is, úgy, hogy közben a cégek terhei nem nőhetnek, közölte dr. Fodor Csaba. Rámutatott, hogy  MSZP-nek megvan erre a pontos programja. A párt véleménye szerint nem az a fontos, hogy stadionok épüljenek, hanem hogy tisztességes bért kapjanak a dolgozók a munkájukért, s hogy rendben legyen a szociális ellátás,  az oktatás és az egészségügy rendszere, emelte ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!