Hírek

2015.08.25. 16:05

Helyére kerül a zalalövői elkerülő út hatszáz méteres acélhídja

Zalalövő - Egy lassú, több héten át tartó folyamat eredményeként kerül helyére a várost elkerülő út legmonumentálisabb eleme, egy 600 méternyi hosszúságú, folytatólagos, többtámaszú híd. A munkálatok az ütemtervnek megfelelően, zökkenőmentesen zajlanak.

Gyuricza Ferenc

A műtárgyat nagysága miatt helyben építik meg, s úgynevezett betolásos technológiával kerül a helyére. A folyamat a hónap elején kezdődött, így a Zalalövőt Zalaegerszeggel összekötő úton közlekedő járművek egy ideje már a hatalmas acélszerkezet alatt haladhatnak el.

Már az első pillért is elhagyta a zalalövői elkerülő út hatszáz méteres hídjának felszerkezete. Képünk kedde délután készült (Fotó: Pezzetta Umberto)

Az építési munkálatokról a közelmúltban sajtótájékoztató keretében számolt be Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója, aki számos adatot is ismertetett.

A híd nemcsak a már említett 7411 jelű, Zalalövő és Zalaegerszeg közti út felett ível át, hanem a Zalaegerszeg-Hodos vasútvonalat, illetve a Zala folyót is keresztezi. A hatszáz méternyi hosszúságot ez indokolja. A felsőpályás, acél gerenda szerkezetű híd kilenc pilléren áll majd, tehát nyolc különálló nyílása lesz, Ebből az elsőn halad keresztül az elkerülő utat különszintű csomópontban keresztező közúti forgalom. A híd pályateste ortotróp acél pályalemezből készül, s erre kerül rá az aszfalt burkolat. Az utóbbi folyamatra a hídszerkezet teljes megépítését követően kerül sor.

Loppert Dániel a híd kialakítása kapcsán azt is elmondta, hogy az alépítmények és a pillérek megépítésével párhuzamosan, a helyszínen elkészített szerelőtérben hegesztették össze a felszerkezetet. Ennek első eleme készült el, azt helyezték úgynevezett betolásos technológiával a helyére. A kiviteli munkálatokat némileg nehezítette, hogy a vállalkozónak a forgalom folyamatos biztosítása mellett kell dolgoznia, így az építés alatt mindvégig sebességi korlátozással kell számolniuk az arra haladóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!