Hírek

2015.06.11. 14:01

Hat gólyafióka - örökbe

Zalaegerszeg – Csütörtökön örökbefogadó szülőkhöz került a hat gólyafióka, melyek a fenékpusztai madárgyűrűző állomáson bújtak ki a tojásból.

Varga Andor

Annak idején írtunk róla: a gólyákat még tojás korukban mentették ki egy zalaszentmihályi fészekből, miután apjuk elpusztult, anyjuk pedig elhagyta a fészket. Keltetőbe kerültek, ahol bő egy hét alatt jöttek világra.

A madarászok az elmúlt hetekben örökbefogadó szülőket kerestek nekik, és találtak is: két fióka Zalaistvándra került, további egy-egy testvér pedig Türjén, Andráshidán, Bakon, valamint Bagodban lelt új otthonra. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) zalai szakemberei a továbbiakban sem hagyják magukra a védenceiket, figyelik a fészkeket, s ha valahol esetleg probléma lesz a befogadással, természetesen közbelépnek újra.

– Nem hiszem, hogy bármi probléma adódhat: tavaly az Északi-középhegységben kollégák négy fiókát adtak örökbe így, és valamennyi fel is nőtt szépen – mondta Darázsi Zsolt, az MME zalai titkára. – Amíg Fenékpusztán gondoztuk őket, kínosan ügyeltünk, hogy ne szokjanak hozzá az emberhez: nem lehetett őket látogatni, idejük döntő részét az egyik sérült gólyánk röpdéjében töltötték, és az etetések során is „tartottuk a távolságot”. Remélhető, hogy ez sem lesz gátja a beilleszkedésüknek.

A tegnapi akciót a zalai madarászok a szokásos nyár eleji gólyagyűrűzés keretében bonyolították le. Ilyenkor végiglátogatják a megye lakott fészkeit, és összeírják valamint megjelölik a fiókákat. A tegnapi tapasztalatok alapján Darázsi Zsolt azt mondta: közepes gólyás évünk van. A már említett, zalaistvándi fészekben csak egy fióka volt eddig, de a legtöbb gólyapár 2-3 utódot nevel, kivételesen pedig találtak négyes fészekaljat is. A gyűrűzés dél-zalai etapját (Miklósfa, Kiskanizsa, Becsehely, Eszteregnye, Letenye, Murarátka) július 2-re tervezik.

És még egyszer Zalaistvánd: aki kíváncsi az örökbe adott gólyák sorsára, az MME honlapján át elérhető gólyakamera segítségével benézhet ebbe a fészekbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!