Hírek

2015.03.05. 18:01

Öt hónapot csúszik a kanizsai javítóintézet átadása

Mintegy öt hónapos csúszással számolnak a kiskanizsai városrész közelében épülő javítóintézetnél. Talán éppen a nagy sietség volt az oka, hogy egy minap történt ellenőrzés során kiderült: az építkezésen – a NAV Facebook-oldalán publikált fotók utalnak a helyszínre – tevékenykedő alvállalkozások közül többen is „elfelejtették” bejelenteni a dolgozókat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal emiatt több millió forintos büntetést helyezett kilátásba.

Pásztor András

Az elmúlt év júliusában 25 százalékos készültségi fokon állt a fiatalkorúak kanizsai javítóintézete. Akkor úgy nyilatkozott Magyari László, a közel 2,2 milliárd forintos beruházás szakmai vezetője, hogy 2014. végére befejeződnek a munkálatok.

Nos, mint azt sokan tapasztalják, a kivitelezés a mai napig tart, ezért lapunk információt kért arról, miként zajlik az építkezés, mi a több hónapos csúszás oka, s várhatóan mikor kezdi meg működését a javítóintézet.

A fiatalkorúak kanizsai javítóintézete várhatóan csak ez év májusában készül el (Fotó: Szakony Attila)

– Jelenleg a belső munkálatok folynak, az épületgépészeti, a konyhatechnológiai és a biztonságtechnikai rendszerek kerülnek telepítésre – írta válaszában Magyari László. – Ezzel párhuzamosan halad a külső terep- és területrendezés, az utak, a parkolók kialakítása. A tavaly év végi befejezést egyébként több probléma is hátráltatta. A lakóövezettől távol eső területet talajmechanikailag alkalmassá kellett tenni a nagy tömegű, többszintes épület fogadására. A jelentős fizikai terhelés és az ingoványos, töltelékes talajszerkezet miatt csak speciális alapozási tevékenységet követően volt kezdhető az építkezés. Az ebből adódó csúszást igyekeztünk behozni, de a nyáron bekövetkezett csapadékos, árvizes időszak további lemaradást eredményezett – fejtette ki a szakmai vezető.

Hozzátette: jelenlegi tudásuk szerint ez év májusában szeretnék birtokba venni az elkészült intézményt. Ez az épület műszaki átadásának pontos időpontjától és az azt követő hatósági engedélyeztetési folyamattól is függ.

Magyari László a betöltésre váró munkahelyek meghirdetéséről is adott tájékoztatást. Mint írta: még ebben a hónapban elindítják a többlépcsős, speciális pályáztatási folyamatra épülő kiválasztási eljárást. Az álláshirdetésekre jelentkezők – munkaköröktől függően – bekerülnek az adatbázisba, melyből a szakértőkből összeállított felvételi bizottság választja ki a legalkalmasabb jelölteket, az adatok folyamatos feldolgozása, interjúztatás és feladatmegoldás után.

Dióhéjban ezek lettek volna a legfrissebb információk a fiatalkorúak kanizsai javítóintézetével kapcsolatban. Szerdán ugyanakkor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) internetes oldalán egy érdekes hírt tett közzé, miszerint egy kanizsai építkezésen az ott dolgozók 15 százalékát feketén foglalkoztatták. A bejegyzés mellé  fotót is csatolt a hatóság, melyből arra lehet következtetni, hogy az ellenőrzés a javítóintézeti építkezésen történt. Szerdán ezért ismét felvettük a kapcsolatot e-mailben Magyari Lászlóval, szerettük volna ugyanis megtudni, valóban ott történt-e a publikált NAV-ellenőrzés, s ha igen, mit gondol arról, hogy az állami beruházás keretében finanszírozott építkezésen feketemunkások dolgoznak, milyen üzenetet közvetít mindez, továbbá kivizsgálják-e az ügyet?

Magyari László csütörtök estig nem válaszolt az ellenőrzéssel kapcsolatos kérdésekre, de ha később kommentálni szeretné a történteket, természetesen helyet biztosítunk, hogy kifejthesse álláspontját.

Ezek is érdekelhetik