Hírek

2014.10.01. 14:05

„Számon lehet kérni rajtam” - Zoltai Gusztáv nem érzi úgy, hogy Lázár Jánosék ki akarnák használni

Zalaegerszeg – „Nem változtam meg, nem vagyok áruló, és aki azt hiszi, hogy tanácsadóként nem a zsidóság érdekében dolgozom, annak baj van a fejével.”

Arany Gábor

Ezt Zoltai Gusztáv felelte kérdésünkre. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének volt ügyvezető igazgatója hétfőn járt Zalaegerszegen, ahol átvette a helyi zsidó hitközség és a Remény közalapítvány díját, a Másokért emlékplakettet.

Zoltai Gusztáv: – A véleményemet ezután is el fogom mondani. Fotó: Katona Tibor

Zoltai Gusztáv április 9-én mondott le az 1991 óta betöltött ügyvezető igazgatói posztjáról. Akkor ezt azzal indokolta, hogy 79 éves, munkakörének ellátása egyre nagyobb megterhelést jelent számára, ezért nem kíván a magyar közéletben dolgozni. Ezek után sokak meglepetésére Zoltai Gusztáv augusztus 18-án elfogadta a felkérést és a Miniszterelnökséget vezető Lázár János tanácsadója lett. Megbízatása négy hónapra, az év végéig szól, havi bruttó egymillió forint díjazásért. Lépese kormányoldalon és zsidó körökben is indulatokat gerjesztett. Erről is kérdeztük.

– Aki a közéletben dolgozik, az kiteszi magát támadásoknak, és ez főleg igaz a mi közéletünkre, mert a zsidók különösen nehéz emberek – fogalmazott Zoltai Gusztáv. – Azt vallom, amit a színház világában tartanak: teljesen mindegy, hogy mit, csak beszéljenek rólam – tette hozzá, utalva arra is, hogy a hatvanas évek végétől közel húsz évet töltött fővárosi teátrumoknál. – Nem rendítettek meg a támadások. Tudtam, hogy nem mindenki örül majd a megbízásomnak, az emberek irigyek is, de nem vártam, nem számítottam erre a heves reakcióra. Békében jöttem el a Mazsihisztől, saját elhatározásomból, és többet be se mentem. Az egészségem rendben, nem akartam otthon ülni, ekkor kaptam ezt a lehetőséget, amiért én egy lépést sem tettem. Lemondásom után öt hónapig nem is kerestek a volt kollégáim, ennyi év után ez rosszul esett. Ebben az állapotban hívtak fel augusztus 18-án, hogy legyek Lázár János személyes tanácsadója, gondolkodás nélkül mondtam igent – idézte fel.

– Lázár Jánossal sok mindenben nem értünk egyet, sőt szinte semmiben sem. A véleményemet azonban ezután is el fogom mondani. Ők tudják, hogy nem vagyok a szekértolójuk, nem politikai beosztást kaptam, a baloldali elkötelezettségem is közismert. Sok butaságot terjesztettek rólam, árulónak neveztek, volt, aki azt írta, akkor bocsát meg nekem, ha lebontatom a Szabadság téri emlékművet. Mintha rajtam múlna... Nem érzem úgy, hogy Lázár Jánosék ki akarnának használni. Közismert, hogy komoly feszültség alakult ki a kormány, a Fidesz és a zsidó közösségek között és azt várják tőlem, hogy ebben közvetítsek. Nekem nem feladatom a kormány álláspontját képviselni. Ismerem a legkisebb vidéki zsidó közösséget is, tudom, milyen problémákkal néznek szembe, én az ő érdekeikre leszek tekintettel. Sok a tennivaló. Már csak hétezer holokauszt túlélő van velünk és idén volt az utolsó kerek évforduló, amikor még nagyobb figyelmet kaphattak, pedig sokan szorulnak segítségre. Biztosítani szeretnénk mindegyiküknek olyan támogatást, hogy tisztességes körülmények között élhessék le hátralevő éveiket. Ebben kell segíteni, ebben fogok tanácsokat adni. Ez a dolgom, nem a politika, mert nem politizálok. Nem vagyok kormányalkalmazott sem, én Lázár János személyes tanácsadója vagyok zsidó ügyekben. Számon lehet kérni rajtam, ha egyszer is ebben a megbízásban olyat teszek, ami nem a zsidóság érdeke – jelentette ki.

– Most támadások kereszttüzébe kerültem, nehéz időszakot éltem át, ezért különösen fontos számomra az egerszegi zsidó közösségtől kapott elismerés – mondta végezetül a Másokért emlékplakettről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!