Hírek

2014.10.03. 18:22

Állatok világnapja - A felelős állattartásra hívták fel az ovisok figyelmét

Zalaegerszeg - Október 4-e az állatok világnapja. Zalaegerszegen baglyokkal, dinoszauruszokkal és bűbájos kutyákkal hívták fel az óvodások figyelmét a jeles évfordulóra.

Magyar Hajnalka

 

Az egerszegi óvodák az andráshidai tagintézményben tartották pénteken az állatok világnapja alkalmából szervezett városi rendezvényüket. Az összejövetelen minden az állatokról szólt, már a meghívókat is bájos bagolyfigurák „kézbesítették". Valamennyi óvoda képviseltette magát a programon, a gyerekeket különbusz szállította a helyszínre, ahol játékos programok várták őket. Kezdésként zenés mesedarabot mutattak be az andráshidai gyerekek, majd vidám feladatok következtek. Ezek sorában „ásatásokon előkerült dinoszaurusz leletekből" kellett összeállítaniuk az őslények csontvázát, de közelebbi ismeretséget köthettek a védett és a kihalófélben lévő fajokkal is. Megtanulták, mi a különbség a vadon élő és a háziasított állatok s a föld, a víz és a levegőég lakói között. Ez alkalomból rajzpályázatot is hirdettek, melynek keretében kedvenc állatukat örökíthették meg a gyerekek.

A Kis utcai óvodában kutyás foglalkozást tartottak.

 

Nyolc kutyával érkeztek meg péntek délelőtt a zalaegerszegi Kis utcai óvodába a Göcsej Kutyaklub önkéntesei. Mint Kis-Kádi Tamásné alelnök elmondta: az intézményben három csoportban tartanak heti egy órában kutyával asszisztált fejlesztő foglalkozást, a sajátos nevelési igényű gyerekekkel pedig külön csoportban foglalkoznak. A program közel ötéves múltra tekint vissza. Pénteken mind a tizenkét csoport 271 ovisa megismerkedhetett, játszhatott az ebekkel. Hugó például a kutyás sportok rejtelmeibe vezette be a gyerekeket, Bodza az általuk elrejtett szarvasgombát kereste meg, Gyömbérrel állatorvosost játszottak, Fló pedig az eldobott labdákért szaladgált.

Az eseményhez adománygyűjtés is kapcsolódott: a héten a gyerekek rengeteg kutya- és macskatápot vittek be az óvodába, mutatta Telekiné Kardos Judit óvodavezető-helyettes. A kezdeményezéshez a Göcsej Kutyaklub is csatlakozott, a közös felajánlást a Zalaegerszegi Bogáncs Állatmenhely árvái kapják.

- A mai programmal és a gyűjtéssel a felelős állattartásra szeretnénk felhívni a gyerekek figyelmét, hogy valóban állatbarátok és felelős gazdák legyenek - mondta az óvodavezető-helyettes. - A találkozás segít a kutyától való félelem leküzdésében, emellett a gyerekek egy-egy ilyen alkalommal elleshetik a helyes bánásmódot és szakemberek segítségével értelmezhetik az állatok jelzéseit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!