Hírek

2014.08.31. 09:55

Évadnyitó a vadászoknál avatással, Hubertus-misével és gazdag programokkal

A vadászattal, a természetvédelemmel, az erdővel foglalkozó jogszabályok átalakítását, egységbe foglalását tervezi a kormányzat; az új törvényeket jövőre fogadnák el és már 2016-ban hatályba is léphetnek.

Arany Gábor

Erről is szólt ünnepi beszédében dr. Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára a zalai vadászati évadnyitón. A sohollári völgyben szombaton megtartott rendezvényen az államtitkár úgy fogalmazott, a leendő törvények új alapokra helyezhetik a hazai vadgazdálkodást is. Utalt rá, a 22 állami erdőgazdaságra is változások várnak. Egyebek mellett bővíteni, fejleszteni kell az erdei turizmus lehetőségeit, új túraútvonalakat jelölnek ki, menedékházakat építenek. Az erdőgazdaságok faipari tevékenységét át kell alakítani, a nyersanyag kibocsátásából a feldolgozottabb alapanyagok előállítására kell áttérni.

Ez több bevételt hoz, munkahelyeket teremt, ami a vidék megtartó erejét növeli. Ehhez egyebek mellett új fűrészüzemek kiépítése szükséges, fogalmazott az államtitkár. Ezenkívül szorgalmazta a vadhús feldolgozásának fejlesztését, az export bővítését, hazai piacok jobb ellátását.

– Jó képet mutat a gímszarvasállomány, ezért optimistán nézünk a most kezdődő vadászati szezon elé – fogalmazott kérdésünkre a vadászkamara megyei szervezetének elnöke, dr. Nádor László. Zala vadállományát 52 vadásztársaság, 2400 tagja gondozza, és talán legnagyobb teher számukra a vadkár. Az elnök utalt rá, az évben a mezőgazdasági termények alacsonyabb ára a társaságaiknak kedvez, ám a magas kukoricahozam miatt mégis nagyobb mennyiséget fogyasztanak el a vadak is. Ez ellen egyebek mellett az állomány csökkentésével igyekeznek tenni, ami a vaddisznók esetében érzékelhető sikert hozott. Több helyen pedig a földhasználókkal együttműködve a vadkerítések szakszerű kiépítésével és működtetésével sikerült a károkat csökkenteni, mondta el kérdésünkre dr. Nádor László.

A vadászati évadnyitó ünnepség a hagyományokhoz illően reggel a Hét vezér emlékhely megkoszorúzásával kezdődött. Ezt követően a vadászok életfájára került két újabb levél emlékezve elhunyt vadásztársakra, dr. Bencze Katalinra és dr. Tóth Tihamérra.

A kápolnánál a Hubertus-misét dr. Márfi Gyula veszprémi érsek celebrálta Horváth Gábor becsehelyi és Furján Gellért csácsbozsoki plébános közreműködésével.

Ezt követően számos vadászati elismerést adtak át. A legrangosabbat Páll Tamás, a Zalaerdő vadászati felügyelője vehette át, aki a Vadászkamara Aranyérme kitüntetését kapta, valamint a Magyar Vadászatért Érdemérmet a Zalaerdő főmérnökének, Bodor Györgynek nyújtották át.

Ezt követte a nimródjelöltek avatása és vadásszá fogadása, ami immár 1996 óta hagyomány. Ez alkalommal félszázan járultak dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora elé, aki tőrrel érintette meg vállukat.

Az újonc vadászok között több hölgy is volt, egyikük, a rigyáci Feitliné Józsa Viktória elmondta, gyerekkora óta kötődik a vadászathoz, nagyapja erdész volt, barátai, férje is a tagjai a nimródok közösségének, ahogy szombat óta immár ő maga is.

Az évadnyitót gazdag szakmai, kulturális és kulináris programok kísérték. Ezek sorában még látványosságnak is beillett az az 1100 literes kondér, amiben a Békés megyéből érkezett – szakácsolimpiákat és világbajnokságokat megjárt – Culinary Team tagjai, azaz Tímár Albin, Marschal Zoltán, és Tímár András 800 adag vaddisznópörköltet készítettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!