Hírek

2013.12.29. 14:00

Változó horgászszabályok

Zalaegerszeg - Januártól több jogszabálymódosítás miatt is változásokra kell számítaniuk a horgászoknak. Egyrészt módosították a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvényt, s ennek nyomán januártól vidékfejlesztési minisztériumi rendelet is hatályba lép.

Hajdu Péter

A legfontosabb változások kapcsán érdeklődtünk Makovecz Tamástól, a Horgászegyesületek Zala Megyei Szövetségének elnökétől. Az elnök előre bocsátotta, több végrehajtási rendelet is várható még, így csak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által frissen nyilvánosságra hozott fontosabb módosításokat vettük alapul.

-Az új szabályozással meghosszabbították az idei évre érvényesített állami horgászjegyek és fogási naplók érvényességének idejét, 2014. január 31-ig. A következő években mindig január végéig lesz érvényes az állami horgászjegy, aminek az ára nem változik, jövőre is 2000 forintba kerül. A területi jegy érvényessége viszont egyelőre nem módosult, tehát, ha január elején is horgászni szeretne valaki, annak a régi állami jegy és a fogási napló mellé ki kell váltania az új területi engedélyt. Január végén pedig az új állami jegyet kell majd kiváltani, amivel megkapja az új fogási naplót is. E kettősség miatt egyébként szerintem jövőre meg kell fontolnia a szövetségnek, hogy a területi engedély érvényességi idejét is hozzáhangolja-e az állami jegyhez - vetette fel az adminisztratív változás kapcsán a megyei szövetség elnöke.

Az új rendelet szerint a fogási naplót egyébként legkésőbb február 28-ig kell leadni, de később 4000 forintért vehető meg az állami horgászjegy. Tehát aki folyamatosan horgászni akar, nem célszerű kivárnia ezt a határidőt. A szövetségi szabályok bizonyos mértékben eltérhetnek az államitól, szigorúbbak lehetnek. Így például a Gébárti víztározóra és a nagykanizsai Csónakázó tóra külön fogási napló vezetése volt kötelező, ez most is így lesz, az új naplókat a horgászok már a hónap elején átvehetik.

Jövőre szigorodnak a szabályok. Több halfajnak, például a keszegfélék fogásának eddig nem volt tilalmi időszaka, jövőre lesz...Fotó: Archív

Komáromy Zsolt, a szövetség intéző bizottságának tagja az őshonos, fogható halfajok tilalmi idejéről, méretéről, darabszámáról számolt be. A csuka tilalmi időszaka 02.01. 03.31. közé esik (40 cm), sügérre 03. 01. 04.30. között nem szabad horgászni, nincs méretkorlátozása, balin: 03.01.-04.30. (40 cm), kősüllő: 03.01.-06. 30. (25cm), fogassüllő: 03.01-04.30 (30 cm), garda: 04.15.-05.31. (20cm), domolykó: 04.15.-05.31.(25 cm), jászkeszeg 04.15.-05. 31. (20 cm), szilvaorrú keszeg 04.15-05.31.(20 cm), paduc: 04.15.-05.31. (20 cm), márna: 04.15.-05.31. (40 cm), ponty: 05.02.-05.31. (30cm), compó: 05.02.-06.15. (25cm), sebes pisztráng: 10.01.-03.31. (22 cm). A menyhal fogásának nincs időbeni korlátozása, 25 cm a legkisebb kifogható példánya. A harcsa tilalmi időszaka 05.02.-06.15., és kétféle méretkorlátozás alá esik. E ragadozó halunkból a tilalmi időszakban is kifogható a legalább 100 centiméteres példány, azon kívül a legalább 60 centis harcsát tarthatja csak meg a horgász. A kecsegének a fogását, amiből megyénkben is telepítettek, méret és időszak figyelmen kívül hagyásával, teljes mértékben betiltotta az új rendelet.

-Mint ebből is látható, szigorodnak a szabályok, hiszen az említett halfajok közül többnek, például a keszegfélék fogásának nem volt fajlagos tilalmi időszaka - említette az elnök.

Makovecz Tamás elmondta, hogy a ponty kifogásának fajlagos tilalmi ideje alóli felmentés kérésére és megadására ezt követően is mód lesz. Fontos változásként említette, hogy idén újra kellett vizsgázniuk a hivatásos halőröknek, akik jövő évtől már hivatalos személynek számítanak, és a társadalmi halőrök számára is új vizsgakövetelményt írnak elő 2014-ben. A horgászrend fontos változtatása az is, hogy a november 1. és március 15. közötti időszakban (már most év elejétől is), tilos a halradar használata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!