2013.12.26. 16:20
Egy tál meleg étel és némi jó szó Nagykanizsán
Nagykanizsa - Elmúlt 17 óra, lassan gyűlik a nép. Azok jönnek, akik egy tál meleg ételre és némi jó szóra vágynak. A menü töltött káposzta, puha, ropogós kenyér, alma, meleg tea és pár szem szaloncukor. Egy órányi boldogság.
Akik jönnek, már kivétel nélkül tudják, mire számíthatnak. Visszatérők.
– Tizenöt éve indítottuk útjára ezt a szép hagyományt, ami szerencsére, máig nem szakadt meg – halljuk Teleki Lászlótól, a nagykanizsai roma nemzetiségi önkormányzat elnökétől. – Immáron másfél évtizede tehát, hogy ilyenkor, karácsonykor 4 napon át, hétfőtől csütörtökig 17 és 19 óra között meleg ételt kínálunk a rászorulóknak a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban. A hajléktalanokkal indultunk, később pedig a többi rászorulót, a nyugdíjasokat, a hátrányos helyzetűeket és a nagycsaládosokat is megszólítottuk, mert láttuk, hogy sajnos, évről évre nagyobb a szükség. Azt gondoljuk, akik elfogadják a meghívásunkat, azoknak nem csak az itt kapott étel fontos, hanem az együttlét, a közösség is, habár a család szeretetét természetesen, bármennyire is szeretnénk, pótolni nem tudjuk.
A kezdeményezéshez kicsivel később csatlakozott Nagykanizsa önkormányzata, a város rendőrkapitánysága, a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ, továbbá a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete is, így most már hosszú ideje egész csapat dolgozik azon, hogy szegény sorsú embertársainknak jobb legyen, legalább ezen a néhány napon.
A Teleki utcai közösségi ház előtt a korán jött sötétségben várakozik bebocsátásra Balogh András és sorstársa, Toplak Csaba.
– A hajléktalanszállón lakom most már 4 éve – mondja Balogh András. – Jól menő vállalkozásom volt, bikákat hizlaltam, évente száz darabot adtam le, de tönkrement a cég, így kerültem a szállóra. Ott mindennel elégedett vagyok, sok segítséget kapok, de évről évre örömmel jövök ide is. Lacit régóta ismerem, sokat segített annak idején, és jó vele beszélgetni kicsit a régi időkről. S persze, a közösséggel is jó együtt lenni.
Társa, Toplak Csaba 6 éve hajléktalan.
– Én napközben nem megyek be a szállóra, csak aludni. Akkor vesztettem el az otthonom, amikor meghalt az édesanyám és a bank elvitte a házunk – meséli. – Alkalmi munkákból élek, így szerencsére, a mindennapi betevőt azért még elő tudom teremteni magamnak. Valaki mindig ad munkát, nagykanizsai vagyok és itt még sokaknak mond valamit a „Topi" becenév. De persze, az ember igyekszik minden ilyen lehetőséget kihasználni. Kicsit ez az én karácsonyi ajándékom, mástól úgy sem kapok.
