Hírek

2013.11.22. 16:55

Ötvenéves a lenti Gönczi Ferenc Gimnázium

A végeken szolgálta a tudást – így jellemezte a Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolát egyik volt diákja. Az intézmény pénteken ünnepelte fennállása ötvenéves jubileumát.

Gyuricza Ferenc

A városi művelődési központban megtartott rendezvényen az ünnepi beszédek mellett néhány tanulói visszaemlékezés is elhangzott, dr. Bagladi Zsolt, a város közjegyzője ennek során mondta a fentieket. Rajta kívül dr. Venczel István csesztregi és dr. Cserti Árpád budapesti háziorvosok, valamint dr. Molnár Tihamér, a Pécsi Tudományegyetemen adjunktusként oktató anaestesiológus szakorvos szóban, az Amerikai Egyesült Államokban kutatóorvosként dolgozó dr. Jobbágy Zsolt pedig videóüzenetben elevenítette fel tanulóéveit, mely során az emberséget, a szakmaiságot, valamint a gondolkodó emberfők nevelését lehetővé tevő szabad szellemiséget is dicsérték.

Árkovicsné Pezzetta Claudia igazgató köszönte meg a zalabaksai Takács Sándornak és feleségének, hogy három generációt átfogva, eddig 13 családtagjuk tanult az ötvenéves lenti gimnáziumban (Fotó: Gyuricza Ferenc)

A jubileumi ünnepségsorozat több mint két hete kezdődött, a középiskolában különböző versenyek és előadások zajlottak, a tanulók pedig péntek délelőtt iskolai keretek között emlékeztek meg a jubileumról. A délutáni ünnepségen elsőként Lenti polgármestere, Horváth László – annak idején szintén az intézmény diákja – beszélt.

– Az iskolahasználók, a tanulók és a szülők elvárása az elmúlt ötven évben nem változott, az intézmény készítsen fel az életre, a továbbtanulni szándékozóknak adjon megfelelő alapot a felsőfokú oktatási intézménybe való bejutáshoz, tartson lépést a tudomány, a technika és a társadalom fejlődésével. De ne csak az ismeretek átadására fordítsa az energiáit, hanem mindeközben neveljen, jellemet formáljon, kitartó, lelkiismeretes munkára is szoktasson – foglalta össze a polgármester, aki azt is hozzátette: a lenti gimnázium, amely 1985-ben vette fel Gönczi Ferenc néprajztudós nevét, alapítása óta ebben a szellemben dolgozott.

Az ünnepségen jelen volt Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki többek közt arról beszélt, hogy három és fél éve elvek és értékek mentén kezdték el mélyrehatóan átalakítani az országot.

– Ebben a hatalmas, bizonyosan több nemzedéken átívelő munkában önökre is számítunk – folytatta az államtitkár, megszólítva a jelenlévőket. – Az új nemzedékek elkötelezettsége nélkül az említett változások nem lehetnek tartósak, csak az önök segítségével, együttműködésükkel tudunk a magyarság fejébe friss vért pumpálni.

 

Köszönet a szülőknek

Az ünnepségen Árkovicsné Pezzetta Claudia igazgató azon szülőknek mondott köszönetet, akik gyermekeiket rájuk bízzák. Külön is megemlítette a zalabaksai Takács családot, ahonnan három generáció 13 családtagja végezte középiskola tanulmányait a lenti gimnáziumban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!