Hírek

2013.09.15. 16:20

Templom Éjszakája Nagykanizsán - Ahol a Jóisten lakik

Nagykanizsa - Többek közt gyertyafényes kolostorlátogatáson vehettek részt és ferences szentek életével ismerkedhettek meg az érdeklődők szombat este az Alsótemplomban.

Horváth-Balogh Attila

A Szent József Plébánia is csatlakozott a Templomok Éjszakája programhoz, ennek keretében került sor 20 órától a rendezvényre.

- Hogy mi a célunk? Hát a nyitás. Hogy kinyissuk ezt a templomot mindazok számára, akik csak nagyon ritkán jönnek be ide - s nem azért, mert zárva az ajtó, hanem mert valami visszatartja őket - mondta Váron István. - Nem titkolt szándékunk az sem, hogy a meglévő kapcsolatainkat erősítsük és újabbakat keressünk.

Az eseményen bemutatta az érdeklődőknek a plébános az 1704-ben épült ferences templomot és egykori kolostort (utóbbit gyertyafény mellett be is járhatták a vendégek), akik érdekességeket tudhattak meg az orgonáról, különösen a templom felújított hangszeréről. A homokkomáromi Nyolc Boldogság Közösség tagjai a szerzetesi életformáról, hivatásról beszéltek, továbbá megismerhették az érdeklődők ferences szentek, Ferenc, Antal, Klára, Bonaventura és Kapisztrán János életét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!