Hírek

2013.08.05. 06:43

Női szervek - A két főszereplő nagyot domborít

Nagykanizsa – Rég kacagtam ilyen sokat egy vígjátékon! S nem csak én, hanem az a nagyjából negyven ember is sírt a nevetéstől, aki vette a fáradságot, és hét közepén képes volt elmenni moziba, hogy megnézze az új Sandra Bullock-filmet, a Női szervek címűt.

Steyer Edina

Megszokhattuk már, hogy Bullock filmjei nem fukarkodnak a poénokkal, de ez még az előzőeknél is sokkal, de sokkal jobb! Nem az az egyszer nézhetős kategória, az biztos! Azonban nem Sandra (Sarah Ashburn FBI-ügynök), hanem filmbéli társa, Melissa McCarthy (Shannon Mullins rendőrnyomozó) puffogtatja kettejük közül a nagyobb poénokat.

A hölgy leginkább a Szívek szállodája című sorozatból lehet sokaknak ismerős. A Szitakötő szálló szakácsa, Sookie nagy kedvence volt a nézőknek, bohókás megnyilvánulásai ott is mosolyt csaltak az ember arcára. Azonban a két karakter merőben eltér egymástól. Míg Sookie gondos családanya, odaadó feleség, aki ráadásul istenien főz, és folyton aggódik minden miatt, addig Shannon egy lerobbant bostoni lakásban él, szendvicseken tengődik és úgy káromkodik, mint egy kocsis, azt pedig még enyhe túlzással sem lehetne mondani, hogy aggódna bármi miatt is. Minden zokszó nélkül, túlsúlya ellenére nyomába ered a bűnözőknek, és rendületlenül a földre teríti őket.

Sandra (Sarah Ashburn FBI-ügynök) és Melissa McCarthy (Shannon Mullins rendőrnyomozó (Fotó: Jelenetkép)

Sarah-val több közös vonás is van bennük: mindketten a munkájuknak élnek (kegyetlenül üldözik a bűnt), ráadásul egyértelműen profik is abban, amit csinálnak; a magánéletük nem mondható sem jónak, sem rossznak, mert konkrétan nincs, és modoruk is hagy némi kívánnivalót maga után. Nem csoda hát, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában Kénytelenek azonban összefogni, s együtt dolgozni egy kockázatos ügyön, melyben Mullins öccse is érintett, s veszélybe kerül az egész család. A páros egy drogbáró lefülelése érdekében kell, hogy összefogjon. Van itt minden: autós üldözés, fegyverropogás, s egy bűnözőt is lelógatnak közösen a lépcsőkorláton kívülről

A film utolsó felére persze kiderül, hogy a morcos, néha agresszív külső mögött érző lélek lapul mindkettejük esetében, s persze össze is barátkoznak. A sztori nem extra, azonban a jelenetek, a párbeszédek és a karakterek miatt érdemes akár többször is megnézni ezt a filmet!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!