Hírek

2013.02.08. 15:09

Tikos Kitty a legszebb sportos hölgy

Nagykanizsa - A 22 éves Tikos Kitty élete álma teljesült azzal, hogy a budapesti OXXO Energy Drink Miss Fit, a Sportos Hölgyek Szépségversenyét megnyerte. Sőt a kanizsai lány örömét tovább fokozta, hogy a közönségdíjat is ő kapta meg.

Benedek Bálint

A szervezők elsősorban olyan 16 évét betöltött lányokat vártak, akik amatőr vagy épp profi szinten sportolnak. A verseny célja megmutatni a rendszeres mozgás hatását a női szépségre. Az internetes nevezés után az elődöntőben a szakértőkből álló zsűri 14 fiatalt, köztük a 22 éves Tikos Kittyt juttatta a döntőbe, melyet egy fővárosi szórakozóhelyen tartottak meg.

A Testnevelési Egyetem testnevelő-edző szakán tanuló kanizsai Kitty korábban több szépségversenyt megnyert. Elektronikus levelében azt írta: az összes közül ennek a címnek örül a legjobban, ugyanis itt az arcon kívül a megjelenésre és a nőiesen kidolgozott idomokra is figyeltek. Az ítészek mellett közönség kegyeit is elnyerte a bájos arcú, derékig érő természetesen göndör hajkoronával rendelkező lány. Ráadásul a királynői címhez értékes ajándékokkal is gazdagodott.

Fotó: Miss Fit

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!