Fájt a térde, amputálni kellett a lábát

Sárhidán nemrég bál volt. Nem meglepő ez a farsangi szezonban. Az már inkább, hogy 570 ezer forint gyűlt össze. A családjával Zalaegerszegről pár esztendeje ideköltözött Eszter számára. Pár nap volt a szervezésre, Szabó Istvánné, Manka, a község egyik családgondozója vállalta magára, s azt is, hogy minden más módon is segít a döbbenetből még alig-alig felocsúdott családnak.

- Fájt a térdem, egyre jobban és nem múlt el semmitől - mondja az amúgy csupa mosoly sudár leány, Takács Eszter. - Akivel nem lehetett kezet fogni azon a szombat délutánon, amikor felkerestük, hiszen két mankóra támaszkodva jött elénk.  - Kenőcsöket kaptam, de nem használt egyik sem. A fájdalmaim nem múltak. Kaptam beutalót a zalaegerszegi kórházba, első alkalommal nem tudtam elmenni, mert épp érettségiztem.

A megyeszékhelyi Munkácsy szakközépiskola adott sima érettségit, ami, látszik, egyelőre nem szavatol arra, hogy munkát kapjon.

Magánrendelés következett, végre eljutott egy röntgenre.

- Az kimutatta, hogy daganat van a térdemben, a csontvelőt is érintve.

Osteo sarcoma névre hallgat az Eszter életét alaposan megváltoztató rákfajta.

- Elmentünk Pestre, azonnal, ott biopszia következett. Bebizonyosodott, hogy rosszindulatú. Öt kemoterápiás kezelést kaptam, amitől hánytam szinte egyfolytában.

Dávid Eszter és lánya, Takács Eszter, valamint Szabó Istvánné, a falu egyik odaadó családgondozója. Fotó: Arany Gábor

A kezelések nem javítottak a helyzeten, az orvosok a SOTE Karolina úti ortopéd klinikáján feltáró műtét mellett döntöttek. A beleegyező nyilatkozatot ugyan aláírta, s az édesanyját is tájékoztatták: amputáció is előfordulhat, de kicsi esélyt adtak erre.

Nagyon sokáig bent volt a műtőben, hat óra is eltelt, aztán kihozták, és megmondták, le kellett vágni. Felhívták a figyelmemet, legyek tapintatos vele, amikor rájön veszi át a szót az édesanya, Dávid Eszter. Akinek két kisebb gyerekről a 12 éves Jenniről és a négy éves Milánról is gondoskodnia kell, úgy, hogy ő járja meg a budapesti utakat. Az utazás legutóbb bajjal tetéződött.

- Abban a nagy esőben belénk jött hátulról egy terepjáró még Budaörsön. Most nincs szélvédő. Veszekedtem a sofőrrel, közben Eszternek pisilni kellett, javasolta az úr, amíg fóliázta az ablakomat, hogy menjen a gyerek a bokorba. Dehát nincs lába, le se tud guggolni! - egyszuszra szakad ki az anyukából az életüket tovább keserítő élmény.

Érthető, nem elég a bajuk, még ez is. Közben kiderül, az autón még hitel van, nem is kevés. A bank a helyzetre való tekintettel talán elenged valamit a hátralékból. De milyen jó lenne, ha az egészet leírnák, gondolom, míg az asztalra kerül a vendégnek kijáró illatozó kókuszos süti, s a szagok nyomán előbújik s Eszter ölébe kéretőzik Zsebi, a kiskutya.

- A barátomtól kaptam, születésnapomra, hogy örömöt szerezzen nekem - magyarázza a lány, miközben tenyerével ösztönösen védi a rózsaszín melegítőben megbújó lábcsonkot. Nem csoda, hiszen az amputációs műtét után hamarosan újabbat kellett elszenvednie. Komoly fertőzést kapott a seb.

- Egyszercsak szétnyílt majdnem az egész, hosszában vágott seb, gennyes és fekete volt - mesélik anyukájával. Még képet is látunk az akkori rémes látványról, mobillal készítette saját lábáról a lány.

- Akár orvos is lehetne belőled - mondom, miközben szakszerűen magyaráz.

- Nem, nem vagyok olyan bátor, de a saját magamtól csak nem iszonyodhatok. Amikor rájöttem, hogy nincs lábam, az volt a legnagyobb sokk, ami azután következett, eltörpült mellette. Kérdezték, kérek-e nyugtatót, mondtam, minek - meséli Eszter, aki azt sem várta meg, hogy a folytatásban kapott kemokezelések mellékhatásaként kihulljon a haja, ő maga vágta le tövig. Most épp helyesen rövid haja van, de már szépen nő, holott a kezelések korántsem értek véget.

- Szerencsére végig ott lehettem vele, ott is aludtam a kétágyas szobában, akkor épp nem volt betegtársa - néz a lányára az édesanya. - Öt napig megmozdulni sem tudott, gerincbe kapott fájdalomcsillapítót, a vállában volt egy másik kanül, azt mondták, a beadott szerek zsibbasztásra szolgálnak. Lehet, hogy narkózisféle is volt köztük, de ezek mellett is nagyon nagy fájdalmai voltak, sokat sírt.

- Még most is úgy érzem, mintha meglenne a lábam. Fantomfájdalom, úgy nevezik, ugye?  - nyílik meg egyre jobban a nagylány, aki azt sem titkolja, a testvérei is féltek eleinte, nem tudták, mit tehetnek, mit nem, egyáltalán, lehet-e közeledni hozzá. - Nem volt jó érzés.
Erre is kapott gyógyszert, mármint valami depresszió ellenest, ma már hála istennek, nem szedi, sok a nemkívánatos mellékhatás - tájékoztat nagy Eszter.

Zsebi, a tündéri csivava-féle izgő-mozgó kutya persze nem tűri a köztünk időről időre beálló csendet, szomorúságot, amikor az ember nem tud mit mondani. A barátom szó is mind gyakrabban hangzik el, s Eszter megengedi, hogy az ismeretlenül is kiváló, a lány mellett kitartó fiatalember, Zsoldos Ferenc nevét leírjam, s közben reméljem, ez a szoros kötődés minden bajon átsegíti Eszter és persze mindkettőjüket.

Zsebi kutya nem nagyon engedi szomorkodni ifjú gazdáját. Fotó: Arany Gábor

Mert elég sok minden van még hátra.

Először is, meg kell gyógyulni.

- Még nem mondtak biztosat, mert kilencven százalékos túlélésű képességű ráksejtek voltak a térdében - szól az anyuka. Ettől megint elhallgatunk egy kicsit.

De. A kezelések után, mellett majd járni tanul műlábbal, vagy kerekesszékkel közlekedik, ha kell. A házat akadálymentesíteni lenne jó. Hogy ne kelljen lépcsőzni, rámpa került szóba. Eszternek van jogosítványa, ha sikerül átalakított, mozgássérülteknek fejlesztett autót szerezni, attól nagyban önállósodhat. És tanulni kéne valamit. Pincér szeretett volna lenni, arról sajnos muszáj letenni. Például szóba jöhet a nyelv. Talán akadna érző szívű nyelvtanár, aki eljárna hozzá a sárhidai otthonába.

A jövőbe nézünk nem hátra, ugye? Eszter bólogat. Zsebi is.

Két lábbal is nehéz menet

Arany-Horváth Zsuzsa

Bakonyi Józsefné Marika, a zalai mozgáskorlátozottak közösségének vezetője figyelmesen hallgatja Eszter történetét. Hosszú menet, naponta változnak a jogszabályok, törvények, rendeletek, szívósságot javasol.

A rokkantsági fok megállapítását egyszer már végigjárta a család, de akkor még nem amputálták a fiatal lány lábát. Közben elköltözött az ügyeket intéző szervezet, most a munkaügyi központban fogadják az érintetteket. Hálátlan munka az is, sokszor bántják a bizottság tagjait, néha nagyon igazságtalanul, mondja a szakember, hogy másik oldal kínjaiba is beavasson. Menjenek személyesen.

Meg kell szerezni a közgyógyellátási és a mozgáskorlátozott igazolványt, bár az utóbbi egyre kevesebbre jó, szól a tapasztalat. A zárójelentésekkel, háziorvosi, bizottsági igazolásokkal felkerekedve lehet sima vagy motoros kerekesszék iránti igényt benyújtani. A mozgáskorlátozott gépkocsihoz csak bizonyos mértékű hitelfelvétellel lehet hozzájutni, ez előírás, az oka rejtély, de még a bankot is meghatározza az állam. Átalakított Suzuki Swiftet támogatnak, ha használt, maximum 600 ezer forintig.

A lakás akadálymentesítést az OTP intézi, szintén személyes jelenlétet igényel, különben sose tudni meg, hogy került a levélben beadott kérelem. Maximum 150 ezer forint nyerhető zuhany, rámpa építésére, küszöbök kiváltására. A valóságban ebből a környezettanulmány után 120 marad.

Ez még két ép lábbal is temérdek intéznivaló, s tudjuk, a hivatalok malmai lassan őrölnek.

Az a bank, ha adna egy új autót? Befészkelte magát ez a vágy az agyamba. Fel kell hívni egy vezérigazgatót vagy elnököt. Nekik pár millió semmi, Eszteréknek az élhető élet eszköze lenne.