Hírek

2013.01.10. 17:59

Megalakult a Jelen-lét Színházi Egyesület

Zalaegerszeg - A szakma reputációjának védelmét, a hazai színházi céh erkölcsi jobbításának segítését tekinti feladatának a tíztagú Jelen-lét Színházi Egyesület. Az ötletgazdát, a Zalában élő Verebes Istvánt kérdeztük az okokról.

Arany Horváth Zsuzsa

A szervezetet tíz színész, rendező, egykori színházigazgató Verebes István, Márton András, Balázsovits Lajos, Balikó Tamás, Éless Béla, Konter László, Korcsmáros György, Méhes László, Székhelyi József és Szurdi Miklós alapította, de a tagok közé bárki jelentkezhet. Eddig ez még nem történt meg, tudtuk  meg a most éppen Kecskeméten rendező művésztől.

- Nem kivagyi felsőbbséggel óhajtunk a nyilvánosság elé állni, hanem a magunk kételyeivel terhesen - mondta Verebes István. - A dolog úgy jött létre, hogy nekem eszembe jutott, van itt jó néhány színházi ember, akivel valamiféle jópofa produkciót kéne létrehozni. Összeültünk, s arra jöttünk rá, hogy ennél fontosabb dolgok is vannak. Egy dologban értünk egyet, abban, hogy érdemes működnünk, mert a jó és rossz tapasztalataink is hasznosíthatók. Tudjuk, hogy a szakmában nagyfokú félsz van, akár az egyesülettel szemben is. Én magam, mint leginkább megosztó személyiség, óvatos vagyok, tudom, alaposan meg kell gondolnunk, hol, mit mondunk, ne legyünk erkölcsi ítészek, hiszen magunk is esendő emberek vagyunk. Az a legfontosabb, hogy hitelesek legyünk mint társaság a magunk 1000 színházi rendezésével, ami mögöttünk áll. Önvizsgálatot kell tartania a szakmának, hogy kiderüljön, mi hol adtuk fel a tartásunkat, ami miatt ma már azt csinálnak velünk, amit akarnak. És mi egymással is. Ez méltatlan.

 

Verebes István: - Az egészért való aggódás aktivizált engem. Fotó: archív

 

- Harag, indulat, szomorúság, elkeseredés táplálta a megalakulást?

- Nem. Ha havonta összejövünk, s mondunk valamit, már megérte. Jókat veszekszünk is néha, mivel nagyon különbözőek vagyunk, akad  a mi múltunkban is tévedés, de mindannyiunknak vannak méltányolandó eredményeink.

Az egyesület célja a színházművészek elismertségének, emberi tartásának és művészi méltóságának visszaszerzése. A Jelen-lét Színházi Egyesület szerint szükség van a színházi kultúra írott és íratlan hagyományainak megidézésére, ami politikamentesen zajlana.

- A szakma öregjei sokszor méltatlan körülmények között élnek, nemcsak anyagilag, elsősorban a megbecsültség hiánya miatt - folytatta Verebes István. - A fiataloknak pedig érezniük kellene, hogy ha végigcsinálják ezt a szakmát, a végén megbecsülés várja őket.

Verebes István elmondta,  később konferenciákat, vitákat terveznek tartani arról, miként kellene ésszerűen megreformálni az egész szerkezetet.

- Az egyik televíziós csatornán a minap találkozott is meg nem is Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház új igazgatójával. A híradások szerint feszültség keletkezett...

- Nem, csupán annyi történt, hogy a felvétel előtt együtt voltunk a vendégváróban, ő nem elegyedett szóba velem, holott 20 évvel ezelőtt a nyíregyházi színház, amit akkor én igazgattam, sokat segített a beregszászinak, amit akkor ő vezetett. Tizenhat évvel vagyok idősebb, én se szólaltam meg. Nem igaz, hogy megaláztak engem, mert az nem lehetséges. Amikor ilyesmire sor kerülhetne, már rég nem vagyok ott  - zárta szavait a kecskeméti munka után Győrben, majd a Karinthy Színpadon dolgozó művész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!