Hírek

2012.10.25. 09:49

Nem kell a segítség?

Nagykanizsa - Csökkent az igény a dél-zalai városban a Vöröskereszt jelzőrendszeres házi segítségnyújtó szolgáltatása iránt, pedig az adott esetben életet is menthet.

MTI

Pályázati siker révén 2005 októberétől indulhatott el a szolgáltatás a városban és környékén, akkor még 40 fővel. Öt évre rá újabb pályázati támogatásnak köszönhetően a résztvevők köre bővült, s hamarosan önjáró lett a rendszer - tudtuk meg Szőlősi Mártától, a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete területi vezetőjétől.

- Ma már egyes önkormányzatok is támogatják a munkát és nyilván, állami támogatás is a rendelkezésünkre áll - árulta el. - A kezdetekkor annyira felpörgött a szolgáltatás, hogy 2010-ben attól kellett tartanunk, hogy az általunk beszerzett 600 jelzőkészülék kevés lesz. Azonban ahogy telt-múlt az idő, úgy bizonyosodott be, hogy vannak még tartalékok  jelenleg csak 459 berendezés van kint a rászorulóknál.


Utóbbiak magányos időskorúak, fogyatékkal élők, vagy pszichiátriai betegek, akik például egészségügyi vészhelyzet, rosszullét, otthoni baleset, vagy ne adj' isten, fenyegető betörés esetén kérhetnek segítséget a Vöröskereszt diszpécserközpontjától a csuklón hordható nyomógombos készüléken keresztül. A 24 órában folyamatosan működő központ a jeladás alapján automatikusan azonosítja a segélykérőt, s a helyszínre küldi a szakképzett szociális gondozót.

- A szolgáltatás minden előnye ellenére fogy az ellátottak száma, mert az idősek fokozatosan kihalnak, a fiatalabbak pedig valamiért nem jelentkeznek ugyanakkora arányban - mondta a területi vezető. - A központi normatívának köszönhetően minimális térítési összeget kérünk a szolgáltatást igénybe vevőktől, s habár folyamatosan propagáljuk a jelzőrendszert, nincs kellő utánpótlás, 141 készülék még gazdára vár. Pedig, ha már egyszer adott a lehetőség, fontos lenne, hogy éljenek vele az emberek, hiszen adott esetben tényleg életmentő lehet.

Szőlősi Márta hozzátette: hogy rendelkezésre álló kapacitásaikat jobban kihasználhassák, felkeresik a háziorvosokat, idősotthonokat is.
 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!