Hírek

2012.09.18. 16:45

Meg kell őrizni a kulturális emlékeket

Szalafő - A természeti és táji értékekhez harmonikusan illeszkedő néprajzi, építészeti emlékek megmentését célozta az a program, amit partnerszervezeteivel együtt közel 120 millió forintból valósított meg az elmúlt hónapok során az Őrség Nemzeti Park Igazgatóság.

Gyuricza Ferenc

A Kulturális értékek megőrzése az Őrállók földjén nevű, az Európai Unió által több mint százmillió forinttal támogatott program során három településen zajlottak felújítási munkák. Pankaszon a szoknyás haranglábat és egy régi kovácsműhelyt újítottak fel, Nagyrákoson, a tájházhoz tartozó ingatlanon egy mezőgazdasági melléképület és ugyancsak egy kovácsműhely felújítása, illetve az idegenforgalmi központ vizesblokkjának kialakítása szerepelt a programban, míg Szalafőn helytörténeti gyűjtemény kialakítása tette színesebbé a turisztikai kínálatot.

A több mint két éven át tartó projekt legjelentősebb tartalmi elemeire a Szalafő melletti Pityerszeren, az immár az Őrség Nemzeti Park által fenntartott népi műemlékegyüttesnél került sor. A felújítási, karbantartási és állagmegóvási munkálatokkal átélhető, élményszerű kiállítási egységeket hoztak létre, a már meglévő kiállítási anyagokat konzerválták, illetve új tárlatokat nyitottak.

A fejlesztéseket és felújításokat kedden helyszínbejárás során mutatták be a projektben részt vevők. Ennek során a beruházás tartalmi elemeit a projektben részt vevők, köztük Markovics Tibor, a nemzeti park igazgatója és Kevy Albert osztályvezető ismertették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!