Hírek

2012.08.03. 22:16

Óriási dugókat okoztak a lezárások Nagykanizsán

Nagykanizsa - Belekóstolhattak pénteken a dél-zalai város lakói, milyen is lehet a budapesti káosz. Persze, a kanizsai annak a nyomába sem érhet, de azért az ingerküszöböt sikerült átlépnie.

Horváth-Balogh Attila

A nagyvárosi élmény a szennyvízhálózat folyamatban lévő rekonstrukciójának köszönhető. Mint azt már többször is előre jeleztük, csütörtöktől kivitelezési munkálatok miatt lezárták az Arany János és a Lékai utca kereszteződésében található körforgalmat, illetve hozzá kapcsolódóan több utcát is.

Lezárták az Arany János utcát, a Magyar utca Árpád utcáig terjedő szakaszát, továbbá a Lékai utca egy részét is, amely így az említett körforgalom felé zsákutca lett. A lezárás és a forgalom- elterelés a korábbi felhívások ellenére meglepte az autósokat – főleg, hogy az erre figyelmeztető táblákat nem a megfelelő helyeken tette ki a kivitelező. Ebből aztán szép kis kalamajka kerekedett délelőtt: az autósok többsége csak akkor vette észre a lezárást, amikor már bekanyarodott a Lékai utcába. Jött a forgolódás, a sikeresen irányt változtató autók tömegétől pedig bedugult a Kalmár utca, egészen a Király úti körforgalomig. Csak lépésben lehetett haladni, az autóbuszok is 10–15 perces késésekkel közlekedtek (amihez nyilván, az is hozzájárult, hogy terelőútvonalon járnak), sok utas lekéste a csatlakozást. Hallgatva az embereket, az illetékeseket biztosan kínozta a csuklás...

– Nevetséges ez az egész, nem értem, miért nem lehet időben jelezni, hogy ez zsákutca – mondta a láthatóan dühös Tálos Krisztián, akinek szintén a Lékai utcán kellett visszafordulni. – Sietnék haza Kiskanizsára, ki akartam menni a Magyar utcán át az elkerülő útra, de most araszolhatok vissza.

Szabó István, a Via Kanizsa Nonprofit Szolgáltató Zrt. főmérnöke érdeklődésünkre azt mondta: hiába tesznek rendszeresen javaslatokat a kivitelező felé, hogy forgalomtechnikai szempontból miképpen kellene ütemezni a munkálatokat, azokat alig veszik figyelembe.

– Hónapok óta az történik, hogy a kivitelező céggel megbeszéléseket tartunk, amelyeken ott van a rendőrség, ott vagyunk mi útkezelőként, de amit elmondunk, az olyan, mintha nem mondtunk volna semmit – jelentette ki a szakember. – Hónapos csúszások vannak az egyes építési szakaszok között, aztán jön a kapkodás, az egész várost egyszerre akarják felbontani és ráadásul nem táblázzák ki megfelelően az igénybe vehető terelőútvonalakat sem.

Szabó István hozzátette: a történtek felkeltették Cseresnyés Péter polgármester figyelmét is, aki azon van, hogy az autósok számára minél kevesebb bosszúságot okozzon a beruházás – ennek kapcsán jövő hétre egyeztetést hívott össze.

Fitos István, a munkálatokat koordináló Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás projektmenedzsere kérdésünkre azt mondta: való igaz, hogy a Lékai utcára vonatkozó zsákutca tábla valóban nem a legjobb helyre került. Áthelyezéséről intézkedtek, s a Király utcai körforgalomba is kikerül egy figyelmeztető transzparens.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!