Hírek

2012.06.24. 21:00

Múzeumi este Sigmund Romberg korában Nagykanizsán

Nagykanizsa - A dualizmus kori Kanizsa és az 1920-30-as évek Amerikájának hangulatát idézték meg szombat este a Magyar Plakát Házban, ahol a kanizsai születésű Rosenberg Zsigmondra, a később világhírűvé vált Sigmund Romberg zeneszerzőre emlékeztek.

Zalai Hírlap

A koncertekkel, filmvetítéssel fűszerezett kiállítást Simonyi András, az USA korábbi magyarországi nagykövete nyitotta meg, skype-on bejelentkezve. Mint mondta: Amerika úgy tekint hazánkra, mint a zene királyságára, ami egyrészt annak köszönhető, hogy idehaza a dualizmus korában roppant erős volt az oktatás, így a felnövekvő generációból olyan zsenik kerültek ki, akik a világ bármely táján megállták a helyüket. Mint Sigmund Romberg is, aki az 1920-30-as években az USA egyik legnépszerűbb zeneszerzője volt, pályafutása során 78 operettet és musicalt írt.

Dallamai közül jó párat hallhatott is a közönség, a kort megidéző zenészek, Vámos Béla, Gayer Mátyás, Kőfalvi Csaba és Oláh Zoltán jóvoltából. Éjféltől pedig a Kanizsa Big Band szórakoztatta a vendégeket, melynek tagjai korabeli ruhákat is magukra ölthettek. A tárlók Romberg-relikviái között pedig nemcsak korabeli lemezek tűntek fel, de Romberg 1909-es, az USA-ba szóló beutazási engedélye is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!