Hírek

2012.05.17. 19:29

Startra készek a strandok Zalában

A dél-zalai fürdőkben csak minimális emelést terveznek.

Sámel József

Zalakaroson már május elején megnyitott a szabadtéri strand, s heteken belül a többi dél-zalai fürdőzőhely is felkészül a nyári szezonra. Mint kiderült: a jegyárak alig emelkednek, ugyanakkor sok attrakció várja majd a vendégeket. A május elsejei hosszú hétvégén mintegy 15 ezer vendég fordult meg Karoson, az akkori, már-már tikkasztó meleggel vélhetően mindegyik szabadtéri strand üzemeltetője elégedett lenne a nyári szezonban.

- Nálunk már majdnem egy hónapja nyitva van a strand, a szezon előtti karbantartást korábban elvégeztük, jóllehet az egyik kültéri medencénk még nem üzemel - mondta Burján Richárd, a karosi fürdő vezérigazgatója, aki hozzátette: minőségi változást sikerült elérni a zöldfelületek tekintetében, a közelmúltban ugyanis komoly öntözőrendszert építettek ki a strand közel háromhektáros területén, így pázsit minőségű fű várja a vendégeket.

- Ami viszont a nyár legnagyobb durranása lesz, az a vízi gyermekvilág, melynek kialakítása jelenleg is folyamatban van. Az elképzelések szerint július elején már birtokba vehetik a családok a zuhatagokkal, csúszdákkal és egyéb spriccelő élményelemekkel felszerelt medencét. A 260 millió forintos beruházás keretében kialakításra kerül továbbá egy gyermek kalandpark, fedett játszóházzal, szintén csúszdákkal, alagutakkal és trambulinnal. Emellett állandó játszóház várja majd a kicsiket, sőt, gyermekfelügyeletet is biztosítunk a strandóvodában.

A fürdő vezetője jelezte: a nyári időszakban nem csak a vízi attrakciók miatt lesz érdemes Zalakarosra látogatni, a strandon pihenőket hazai sztárok egész sora szórakoztatja majd, de az egészségmegőrzés, s a gyógyászat témakörében is szerveznek tematikus programokat.

- A jegyárak alig változnak, egy felnőtt belépő ára a strandra továbbra is 2000 forint alatt lesz - árulta el Burján Richárd. - Természetesen családi kedvezményt is biztosítunk, s lehetôség lesz komplex belépőt váltani.

- Úgy vélem: az is a vendégek kényelmét szolgálja, hogy Zalakaroson nem kell fizetni a parkolásért, erről egyébként a közelmúltban döntött a képviselő- testület - tette hozzá a vezérigazgató.

A kanizsai strandon is a nyitásra készülnek

Jó idő esetén már jövő hét szombaton fejest lehet ugrani a medencébe.

- Ha pünkösdkor mégsem lesz meleg, akkor csak június elején nyitjuk meg a strandot a fürdőzők előtt - mondta Karácsony Károly, a Kanizsa Uszoda Kft. ügyvezetője, aki jelezte: a karbantartási munkálatok nagy részével már végeztek, a medencék fertőtlenítése megtörtént, s a parkrendezés is folyamatban van.

- A tavaly elkezdett programokat idén is folytatni szeretnénk, koncerteket, éjszakai fürdőzéssel egybekötött zenés bulikat is szervezünk, illetve lehetőség lesz kivetítőn követni a labdarúgó Eb és a nyári olimpia eseményeit. A jegyárakon nem kívánunk változtatni, továbbra is 800 forint körül lesz a belépő, így remélhetőleg - ha az időjárás is úgy akarja - elérjük a tavalyi 21 ezres vendégszámot.

Letenyén június elejére tervezik a strandnyitást

Igaz, addig egy kisebb gépészeti problémát is meg kell még oldania a fenntartó önkormányzatnak. Mint arról Halmi Béla polgármester beszámolt: az UV-sugárzás miatt a gyermekmedence árnyékolását fontos feladatnak tekintik, így a nyári kánikula idejére ezt mindenképpen megoldják, sőt, az idősek által kedvelt ülőmedencénél is hasonlóban gondolkodnak.

- A strandon lévő színpadot idén is szeretnénk kihasználni, főként helyi művészeti csoportoknak adnánk bemutatkozási lehetőséget - mondta a polgármester, aki hozzátette: idén is megszervezik a strandkézilabda- bajnokságot, amelyre nemcsak hazai, hanem horvát csapatokat is várnak.

Bázakerettyén is a pünkösdi hétvégére tervezik a nyitást

Az önkormányzat már hetekkel ezelőtt nekilátott a karbantartási munkáknak, eltávolították a törött csempéket, újrafugázták a medencéket és ahol kellett, a korlátokat is kicserélték. Iványi László polgármester jelezte: a jegyárakról még nem született döntés, de az biztosra vehető, hogy túlzottan nagy emelés nem lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!