Hírek

2012.03.15. 12:20

Influenza - A járvány aktivitása nem csökkent, de Zalában kevesebb a beteg

Az influenzaszerű megbetegedések négy hete tartó folyamatos emelkedése az elmúlt héten megállt, március 5. és 11. között is több mint 39 ezer ember fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt, csaknem ugyanannyi, mint az azt megelőző héten - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK).

MTI

A legfrissebb jelentés szerint a 10. héten az ország hét közigazgatási területén emelkedett, hat területen nem változott, hét megyében pedig csökkent az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma. A betegek száma Hajdú-Bihar megyében kétszeresére, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint másfélszeresére nőtt az előző héthez képest. Csongrád és Zala megyében viszont 40 százalékkal kevesebben fordultak orvoshoz, mint egy héttel korábban.
   
A legtöbb influenzaszerű megbetegedést Pest és Győr-Moson-Sopron megyéből, a legkevesebbet Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Veszprém megyéből jelentették.
   
Március 5. és 11. között az ország nyolc területéről (Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megye) összesen kilenc közösségi járványt jelentettek. Ezek közül nyolc óvodában, egy óvoda-bölcsődében fordult elő.
    Az OEK jelentése szerint továbbra is a gyermekek a legérintettebbek. Hajdú-Bihar, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a betegek több mint fele 15 éven aluli volt. Országos szinten a 15-34 éves fiatal felnőttek aránya több mint 34 százalék, a 35-59 évesek aránya több mint 21 százalék volt, míg a betegek több mint 6 százaléka a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
  
 Az OEK légúti vírus osztályára a 10. héten 197 minta érkezett, nagyjából ugyanannyi mint az előző héten. Nyolcvankilenc esetben igazolták az influenzavírusok jelenlétét, 48 influenza B és 41 influenza A fertőzést azonosítottak.
  
 Az OEK február közepén jelentette be, hogy Magyarországon az influenzaszerű megbetegedések száma átlépte a járványküszöböt. Európában viszont az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) jelentése szerint már január óta tart a járvány. Az ECDC múlt szombaton arról számolt be, hogy Európában továbbra is nő az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, de három országban már tetőzött a járvány.


Zalában kevesebb a beteg

   
Az elmúlt héten a figyelőszolgálat kötelékébe tartozó 39 zalai háziorvosi rendelőben összesen 9242 fő jelentkezett panasszal, közülük 267-en influenzaszerű tünetekkel.
A megbetegedések száma az előző héthez képest 41,8 százalékkal csökkent, eseteket minden kistérségből jelentettek  tájékoztatott a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve. A betegek 31,4 százaléka 14 éven aluli, 28,5 százaléka 15-34 éves, és 40,1 százaléka középkorú. Halmozódásról továbbra sem érkezett jelentés. A garatváladékból vett minta 4 fő esetében lett pozitív, 2 esetben influenza A, 2 esetben pedig influenza B vírust mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok.
 Érdekes, hogy a legkevesebb influenzaszerű megbetegedés a 60 éven felüliek közt tapasztalható. Ennek oka lehet, hogy ez a generáció már találkozott a mostani vírusokkal, illetve, hogy ez a korcsoport veszi a leginkább igénybe az influenza elleni védőoltást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!