Hírek

2012.02.17. 18:52

Öltözz pirosba!

Focista, ördög, muskétáslány, kalóz. Hogy mi a közös bennük? Pénteki mindannyian piros ruhát vettek fel, hogy segítsenek. Az Izsák ÁMK farsangi ünnepségén ugyanis a hospice házak gyógyíthatatlan kis lakói számára gyűjtöttek.

Varga Lívia


- Egy anyuka hívta fel a figyelmemet   a Szemem Fénye Alapítvány kezdeményezésére  - bocsátja előre  Horváthné Magyar Márta, az Izsák ÁMK tanára, az akció helyi szervezője.  Az országosan meghirdetett karitatív kampány lényege, hogy vegyünk fel egy piros ruhadarabot vagy kiegészítőt, és fejenként 200 forinttal támogassuk a gyermekhospice-t. Mivel az akció egy napra esett a farsangunkkal, kértük a szülőket: legyen valami piros minden diák jelmezén.

-  Minden tanuló  pozitívan állt a kezdeményezéshez, hiszen nyolc éve integrált oktatást folytatunk, így nálunk a fogyatékkal élő vagy beteg gyerekek megsegítése nem  újdonság, és gondot sem jelent a diákok számára  - tette hozzá Horváthné Csőre Ildikó tanító, a farsang szervezője.


A diákok zöme  csatlakozott is a  kezdeményezéshez: Michael Jackson fekete öltönyéhez ezúttal piros nyakkendőt kötött, piros viseletet húzott a kalóz is, sőt, az ezüst-fekete ruhába bújt varázsló is kifejezte szolidaritását egy piros karszalaggal.  A 4. osztályos Vajda Cintia  muskétáslánynak öltözött, ám  mint anyukájától megtudtuk  a színválasztás véletlen volt.

- Nem tudtunk az akcióról, de jó, hogy így alakult. S  támogatjuk is az alapítványt - mondta Király Renáta.

Hasonlóképp döntött Németh Anita, a 2. osztályos Filó Benedek anyukája is, aki szintén  pirosba öltözött,  kisfiára pedig  hasonló színű  ördögjelmezt adott. Ő nem véletlenül.
A tombolából összegyűlt és a szülők által felajánlott pénz a lehető legjobb helyre kerül, hisz’ a Szemem Fénye Alapítvány két hospice házának működését segíti. A pécsi és törökbálinti intézményekben történő gondozás célja, hogy támogatást nyújtson a súlyosan beteg gyermekek utolsó napjaiban, és lehetőséget biztosítson arra, hogy nyugodt körülmények közt, családias hangulatban emlékezetes perceket, napokat tölthessenek el szüleikkel, testvéreikkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!