Hírek

2011.12.30. 18:15

Ötven év után is hódít a Zala kocka

Somogy, Baranya, Vasi, Alpesi, Alföldi. A teljesség igénye nélkül felsorolt földrajzi nevek a kocka szó "hozzáadásával" süteményeket jelölnek, illetve egy bizonyos süteményt, amit mi Zala kockaként ismerünk. És vajon a sok közül melyik lehet az igazi?

Varga Andor

Úgy véljük, e kérdés megválaszolása nélkül nem kezdhetnénk el nyugodtan az amúgy is nehéznek ígérkező 2012-es évet, még az idén el kell dőlnie, hogy a sok jelentkező közül igazából kié a sütemény. Hol alkották meg az édességet, és kik az utánzók?

Első utunk Somogyba vezetett. Nem minden előítélet nélkül mentünk, mert alapállásunk szerint az, hogy a zalaiak magukénak vallják "a kockát", nem meglepő, hisz egy ilyen remek süteményt kizárólag az ország legszebb megyéjében alkothattak meg. A kiruccanás kockázatait talán nem kell ecsetelni. Felkészültünk minden eshetőségre, akár makacs ellenállásra is. Mert mi van, ha foggal-körömmel ragaszkodnak a jusshoz? Kutakodásunk ráadásul üzleti érdeket is sérthet, nem kizárt, hogy a somogyi cukrászok szeretnék, hogy kockakérdésben maradjon az országos bizonytalanság.


- Egy szép Zala kockát kérnénk - adtunk le provokatív rendelést a böhönyei cukrászdában.

- Nálunk olyan nincs, csak Somogy kocka  válaszolta a pult mögött álló fiatal lány, aki épp zavarba jött volna, amikor a háta mögött megszólalt a cukrászmester: "A kettő ugyanaz, hátul találsz a hűtőben, hozz a uraknak!."

Mint kiderült, a főnök úr, Horváth László nem ma kezdte a mesterséget: tizenhat éve már, hogy papírost szerzett mézes-mázasságból.

- Sokan itt is Zala kockaként ismerik a süteményt, de mégis csak Somogyban vagyunk  érvelt a mester a névváltozás mellett. Amúgy nem egy bonyolult sütemény, semmi különös nincs benne - próbálta bagatellizálni az ügyet, majd kérdésünkre elismerte: bizony, a somogyiak is szeretik a Zala kockát.


Aztán Kaposvárra, a hazai cukorgyártás fellegvárába hajtottunk.

- Ha tényleg ennyire hallani akarják, elárulom maguknak a titkot - ültetett le maga mellé Csutorás János, a Korona Cukrászda mestercukrász tulajdonosa. - Valamikor a ’80-as években a kaposvári cukrászüzem baráti találkozóra hívta a zalaegerszegi kollégákat, akik az üzemlátogatás után több sütemény (például Római szelet, Mézes és Kakaós szelet) receptjét elkérték; sőt, a porból készült fagyi titkai iránt is élénken érdeklődtek. Pár hónappal később aztán az egerszegiek visszontlátogatást szerveztek, melyen a mieinknek a Zala kocka tetszett meg, elkérték hát a receptúrát. Tehát büszkék lehetnek: a Zala kocka az valóban zalai sütemény  - ismerte el János bácsi, rögtön hozzátéve: a somogyiak annak idején nem csináltak valami jó üzletet, hiszen három süti receptjéért csak egyet kaptak cserébe.

Csutorás János szavahihetősége nem kérdőjelezhető meg, húsz éven át oktatta is a mesterséget a somogyi megyeszékhelyen. A fiatalos cukrász optimizmusát ma csak a gazdasági válság árnyékolja be kissé. Mint mondta: az embereknek egyre kevesebb pénzük van süteményre, pedig egy jó krémes, vagy éppen Zala/Somogy kocka felszabadít boldogsághormonokat is.


Gyors és váratlan sikert hozó kiruccanásunk után vettük fel a zalai szálat: Siposné Lakatos Éva, a zalaegerszegi Esztrol Süteménybolt tulajdonosa, a Báthory-iskola szakoktatója már nyugdíjas kollégát is segítségül hívott, hogy tisztán láthassunk.

- Amikor én a 70-es évek elején a Zala megyei Szálloda és Vendéglátó Vállalat Cukrászüzemébe kerültem, a Zala kocka már bejáratott, népszerű termékünk volt - kezdte. - Egy idősebb kolléga, Horváth László emlékszik rá, hogy a süteményt Molnár András "találta fel" 1963-ban: bátyjával, aki szintén cukrász volt, közösen sütötték meg először Pesten, aztán Bandi bácsi adott nevet neki. Ő egyébként igazi újítónak számított: a Vitamin szelet és a Vanília kocka is a nevéhez fűződik. Előbbit ma is forgalmazzuk, de az igazán nagyot a Zala kockával alkotta: lassan ötven év után is az egyik legkeresettebb sütemény, karácsonyra is, a hatlapos után ebből adtunk el a legtöbbet. És vannak változatai is: például ha tejszín és reszelt csoki van a tetején, akkor Havasi kockaként forgalmazzuk.

A Zala kocka népszerű, mert finom, egyszerű, és tortaalapanyagnak is kiváló - szinte bármilyen formát ki lehet kerekíteni belőle. Erre ékes bizonyság az Esztrolban készült, a fotón látható Zala megye alakú Zala kocka.

Oknyomozásunk tehát fényes sikerrel járt, eloszlattuk a ködöt egy régen megválaszolatlan kérdésről. Olvasóinknak pedig azzal kívánunk boldog, békés és sikeres újesztendőt, hogy ennél nagyobb gondjuk ne legyen 2012-ben!


Szerintem (Varga Andor jegyzete)
Nem a Zala kocka az egyetlen, ami a megyehatáron túl nevében átváltozik. Jó húsz éve egyszer kértem egy kólát a miskolci pályaudvar restijében, a pultos hölgy pedig azt kérdezte erre: "Szőkét, vagy barnát?" A bűnügyi történetek világában járatos lévén rögtön átláttam a szitán: a leánykereskedő hálózat vasúti madame-jával állok szemben, aki előtt véletlenül kimondtam a titkos jelszót, hogy nőt akarok. A testi szerelem dolgaiban viszont még ártatlanul teljes tizenkilenc éves valómban elvörösödtem - csak hogy még egy hajszínt keverhessünk a történetbe -, és iszonyú zavaromban kinyögtem: "Szőkét." Pedig alapvetően ugye kólát akartam inni, és - mint később be is bizonyosodott - asszonyból is a gesztenyebarna jön be igazán. Viszont a mifelénk jaffaként is emlegetett szénsavas narancslé, amit kaptam, nem volt rossz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!