Hírek

2011.11.17. 09:32

E-recepttel készül a saláta

Ez alkalommal a háziorvosi ellátást érintő terveket tekintjük át. A változások mellett a folytonosságot képviseli, hogy a háziorvosi ellátás - ellentétben az állami ernyő alá kerülő kórházakkal - helyi, önkormányzati hatáskörben marad. Új elem azonban, hogy az országban egységes, kötelező elemeket tartalmazó szerződésmintát vezetnek be a vállalkozó háziorvosok és a helyi önkormányzatok feladatainak rögzítésére.

Magyar Hajnalka

- Eddig ugyanis előfordult, hogy az önkormányzatok, hatalmi pozícióikkal visszaélve szinte diktátumszerű feltételeket szabtak a vállalkozó háziorvosoknak, olyan követelményeket is előírva, amihez nem lett volna joguk - tér a részletekre dr. Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége elnöke. - Például lakossági igényre hivatkozva elvárták, hogy az esti órákban, ügyeleti időben is rendeljen az orvos. Mostantól azonban csak a többi munkaügyi jogszabállyal harmonizálva lehet rögzíteni a rendelési időt.

A salátatörvény a paraxissal kapcsolatos kérdéseket szintén taglalja.

- Nagyon örülünk, hogy tizenvalahány év után ezek is napirendre kerültek, s úgy tűnik megoldások is születnek. Azért vannak kételyeink, alkotmányos aggályok merülnek fel például a praxisjog értékesítése kapcsán. A salátatörvény egyik pontja ugyanis tulajdonosváltás esetén előzetes egyetértési joggal ruházná fel az önkormányzatokat. Erre semmi szükség, hiszen a praxisra jelentkező kolléga alkalmasságát arra kijelölt szakhatóságok vizsgálják (ÁNTSZ, egészségbiztosító, orvosi kamara). Ha ők alkalmasnak látják a jelentkezőt a körzet ellátására, a többi már csak a két érintett fél megállapodásán múlik. Hiszen mi képezhetne még akadályt? Nagyon halványan felvethető itt a korrupció veszélye is, amit egyértelműen szeretnénk kizárni. Sajnos korábban voltak rossz tapasztalataink.

A jövő évtől fokozatosan megszűnne a papíralapú recept, helyét az elektronikus vény váltaná fel, amin a háziorvos már nem konkrét készítményt, hanem hatóanyagot tüntetne fel. Magyarországon évente nagyjából 150 millió receptet váltanak ki, s az állam 280 millió forintot költ ezek nyomtatására. A jövőben a receptek tartalma egy elektronikus adatbázisban jelenne meg, ami - a beteg azonosítását követően - a patikai számítógépen leolvasható. Az államtitkárság álláspontja szerint az e-recepttel kevesebb lesz a tévedési lehetőség, jobban kiszűrhetők a visszaélések, s a betegnek nem kell mindig visszamennie az orvoshoz feliratni a huzamosabb ideig szedett készítményt. És az e-receptet elveszíteni sem tudjuk.

- Nagyon szép elvek, s a 21. századi informatikai háttérrel meg is valósíthatók - reagál az elnök. - Csak éppen nem időszerű. Ma Magyarországon ugyanis nem az a probléma az egészségügyben, hogy hatóanyagot írunk-e fel, és hogy papíron vagy virtuálisan. Ma válságot kell kezelni, s ennek jegyében helyzetbe hozni azokat, akik a kilábalást segítik. A stabil, kiszámítható, nagy kapacitású alapellátás képes volna erre, ehhez azonban minimum a jelenlegi finanszírozás duplájára lenne szükség. Ameddig ezt nem lépik meg, a korszerűsítési törekvések is kudarcra vannak ítélve, mert nem lesz aki elvégezze, s nem is lesz miből. Ami a 280 milliós megtakarítást illeti, az 1300-1400 milliárdos egészségügyi kasszát tekintve ez csepp a tengerben. Ennél sokal több kifolyik informatikai fejlesztésre az egészségbiztosítónál, aminek semmi üdvét nem érezzük, mert továbbra is lefagyó rendszerekkel kínlódunk. Ráadásul az európai orvoslás mélyen rögzült tradíciója az írott, betegre szabott recept, s az evvel járó terápiás szabadság. Ezt korlátozná a hatóanyagra koncentráló új szisztéma.

A hatóanyag-felírással nem ért egyet az orvosi kamara sem, derül ki dr. Kiss Ferenc megyei elnök szavaiból. - Nem tartjuk életszerűnek, hogy a felírt hatóanyag alapján a patikus és a beteg közösen válassza ki a megfelelő orvosságot - mondja. - Képzeljünk csak el egy zsúfolt gyógyszertárat, ahol a nem szakember beteggel kell dűlőre jutni e kérdésben. Véleményünk szerint ez orvosi feladat, s az is kellene, hogy maradjon.

Az e-receptnek azonban híve a kamara, már évekkel ezelőtt szorgalmazták a bevezetését. Ugyancsak újdonság a beteg-együttműködés, aminek lényege, hogy amennyiben a páciens nem szedi rendesen az orvosságait, s nem folytat egészséges életvitelt, kevesebb támogatást kap a gyógyszereihez.

- Egyelőre nagyon nehéz elképzelni, miként működne ez a gyakorlatban - vélekedik dr. Kiss Ferenc. - Hogyan, milyen eszközökkel tudná a háziorvos ellenőrizni, hogy a beteg minden tőle elvárhatót megtesz-e a gyógyulásért?

- A beteg-együttműködés valódi biztosítási viszonyok között volna működtethető, ahol a páciens életmódváltásával csökken a biztosító által vállalt kockázat, a helyes utat járókat pedig járulékcsökkentéssel lehetne jutalmazni . Amíg azonban az egészségügy finanszírozása költségvetési források szabályozott elosztásaként működik, az elképzelés csak papírízű tervezet marad. Politikai akarattal végig lehet vinni, de hogy működőképes lesz, arra nincs semmiféle garancia.


- A beteg-együttműködés valódi biztosítási viszonyok között volna működtethető, ahol a páciens életmódváltásával csökken a biztosító által vállalt kockázat, a helyes utat járókat pedig járulékcsökkentéssel lehetne jutalmazni . Amíg azonban az egészségügy finanszírozása költségvetési források szabályozott elosztásaként működik, az elképzelés csak papírízű tervezet marad. Politikai akarattal végig lehet vinni, de hogy működőképes lesz, arra nincs semmiféle garancia.


Hadd költsék a pénzt a gyógyításra

A törvénytervezet vitájában a FAKOOSZ szeretné elérni, hogy a rendelők fenntartásának nem szakmai költségeit az önkormányzatok vállalják fel. Mint az elnök kiemelte, jó volna, ha a betegellátásra kapott OEP finanszírozást végre tényleg erre is költhetnék el, s nem ebből kellene állni például a rezsit vagy a kazán javíttatását. Az általuk befizetett iparûzési adó visszaforgatása (vagy elengedése) az épületfenntartás és a rezsi költségeire egyaránt fedezetet teremthetne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!