Hírek

2011.11.12. 09:41

Az a fontos, hogy a mű melegítse az emberek szívét

Előző számunkban dr. Zorn Attila fogszakorvos tette fel a kérdést Págyi Zsóka kerámikusnak, azt tudakolva, mi adja az ihletet alkotásai megszületésekor.

Hajdu Péter

- Harminc éve vagyok kerámikus, de a festészet irányába is kirándulásokat teszek. Plasztikus és hagyományos festményeket is készítek, valamint kerámiákat. A tárgyaimra az a jellemző, és akkor vagyok elégedett, ha egy időben klasszikusak és modernek is. Nekem az a fontos, hogy a mű megmelegítse az emberek szívét. Néha ugyanis megrémít a kortárs művészetek egy részének lélektelensége. Ezzel ellentétben mélyen hiszem, hogy a művészet egy lehetőség arra, hogy általa a szépség és a szeretet felé közeledjünk. Erre törekszem a művészetemmel. Aminek erkölcsi és anyagi tekintetben is a legtöbb sikert köszönhetem, azok a talált fadarabokkal kombinált kerámia szobraim. A természeti formákat ötvözöm a fantáziával. Gyakran találok - én úgy hívom őket -, angyalos fákat, amin lendületes, organikus fadarabokat kell érteni. Ezeket kiegészítem a kerámiával, hogy például angyal legyen belőlük. A másik, ami kifejezetten filozofikus tárgy, a boldogság kék madara. Az is nagy sikert aratott az emberek körében. Úgy tűnik, hogy mindenkinek szüksége van egy csipetnyi boldogságra. Az alkotásaimban mindig nagy hangsúlyt fordítok arra, hogy szépséges és örömteli dolgok legyenek. A feltett kérdésre válaszolva pedig, számomra az inspiráció a természetből jön. Ha végigsétálok egy erdőn, vagy bárhol a természetben, akkor biztos, hogy mindig találok valamit, ami engem arra késztet, hogy kifejezzem magam.

Págyi Zsóka a stafétát Péntek Imre költőnek adta tovább azzal a kérdéssel, hogy mint író, költő, illetve kiállításrendező mennyire tartja fontosnak, hogy megmutassa az embereknek a kortárs művészetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!