Hírek

2011.10.18. 05:29

Még egyben az MSZP

Az MSZP két zalai országgyűlési képviselője, Baracskai József és Göndör István is aláírta a nyilatkozatot, amelyet Mesterházy Attila pártelnök küldött a parlamenti képviselőcsoport 58 tagjának. Hétfői határidővel kért állásfoglalást arról, hogy a képviselők továbbra is az MSZP parlamenti frakciójában kívánnak-e politizálni. A zalaiakat mi is megkérdeztük.

Szabó Judit

Csak a hajdú-bihari Oláh Lajos kért haladékot, a frakció többi tagja aláírta a hűségnyilatkozatot. Ezt tették az MSZP vezetését bíráló, Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform tagjai is, köztük Baracskai József.

- Azért írtam alá, mert az MSZP megyei elnöke vagyok és a parlamenti frakció tagja. Gyurcsány Ferenchez hasonlóan azonban nem tulajdonítok nagy jelentőséget ennek a papírnak - utalt Baracskai József a levélre, melyben Gyurcsány azt írta: természetes, hogy az aláírás napján a frakció tagjai, s mindaddig azok kívánnak maradni, míg ki nem lépnek. Baracskai József sem zárta ki, hogy eljön ez az idő, miután megkérdeztük tőle, lesz-e pártszakadás.

- Pártszakadás biztos nem lesz, ha lesz változás, inkább békés szétválásról beszélhetünk. Mi is baloldali értékeket vallunk, továbbra is szövetségesnek kell lennünk - mondta, hozzátéve, a különbség az, hogy a Demokratikus Koalíció Platform a kategorikus balra fordulás helyett nyitni akar akár liberális, akár mérsékelt konzervatív irányba, mert csak így lehet az Orbán-rendszert leváltani. - Egy az utunk, csak mi nagyobb tempóban haladnánk - tett különbséget a Gyurcsány- és a Mesterházy-vonal között, s úgy vélte: ha a személyi ellentéteket nem tudják feloldani, jobb a békés szétválás.

Göndör István országgyűlési képviselő is aláírta a nyilatkozatot. Ő azt hangsúlyozta: az MSZP-nek nem ilyen ügyekkel kellene az érdeklődés középpontjába kerülnie.

- Egy olyan párt, amely a következő választás után kormányzó erő akar lenni, nem kínálhat tálcán lehetőséget arra, hogy a közvélemény figyelmét eltereljék a kormány beteges ámokfutásáról. Joggal elvárható, hogy a családi vitákat családon belül folytassuk le - szögezte le.

Szerinte a viták hátterében néhány ember túlfűtött egyéni ambíciója áll. S hogy lesz-e pártszakadás?

- Aki nem tudja betartani a játékszabályokat egy csapatban, annak el kell mennie. Mivel azonban erőtlennek érzik magukat, akik hánykolódnak, további belső feszültségek lesznek - vélekedett Göndör István, hozzátéve: abban bízik, hogy a kongresszuson le tudják zárni a vitákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!