Hírek

2011.10.28. 05:43

Adóztatás: most a települések kasszájába nyúl az állam

Megyei körkép - Alapvetően megváltozik jövőre a helyi adók rendszere, az állam elvonja a bevételek egy részét az önkormányzatoktól bizonyos feladatokkal együtt, de tágítja mozgásterüket az adószedést illetően.

Sámel József

Bár még sok a kérdőjel, biztos, hogy a helyi adózásban is gyökeres változások lesznek. Az állam az önkormányzati intézmények átvételével együtt forrásokat is elvon az önkormányzatoktól: az eddig napvilágot látott hírek szerint a gépjárműadó egészét, a személyi jövedelemadó eddig helyben maradt részét, valamint az iparűzési adó 20 százalékát. Emellett szabad kezet ad a helyhatóságoknak gyakorlatilag bármilyen új helyi adó kivetésére. Az építményadó szabályain pedig úgy változtatna, hogy megsokszorozódhatnának a terhek.

Építmény- és telekadót (ingatlanadót) most is kivethetnek az önkormányzatok terület- vagy értékalapon, de általában az épület nagysága után szedik. Ha a parlament módosítás nélkül elfogadja a nemrég benyújtott adócsomagot, az adó maximuma jóval magasabb lehet: az ingatlan illeték szerinti értékének 3 százaléka. Persze nem lenne kötelező kivetni, s alacsonyabb mértéket is megállapíthatnának.


Zalaegerszeg önkormányzata nem szed ingatlanadót. Hogy bevezeti-e jövőre vagy kompenzálja-e másfajta új adóval az elvonásokat, arról Doszpoth Attila alpolgármester elmondta: foglalkoznak a kérdéssel, de még nincsenek meg a törvények, ezért korai erről beszélni. Még azt sem tudják pontosan, mekkora lesz az állami elvonás.

Könnyen kiszámolható azonban, hogy ha a mostani tervek szerint zajlik az átcsoportosítás, a város 2,2 milliárd forinttal lesz szegényebb (idén 600 millió forint gépjárműadót terveztek, a személyi jövedelemadó helyben maradó része 950 millió, az iparűzési adó 20 százaléka pedig 650 millió körül alakul). Ennél nagyságrendekkel kevesebbet költ jelenleg a város a várhatóan államhoz kerülő intézményekre, kiegészítve az állami normatívákat.

A nagykanizsai önkormányzat most is szed építményadót, melyből évi 400 millió forint bevételre tesz szert. Az adót az épület nagysága határozza meg. A lakáscélú építmények után nem kell fizetni, de minden másért igen. A legtöbbet, négyzetméterenként 500 forintot, az üzleti célú építmények után szedik be. A garázsok tulajdonosai 200, a zártkerti ingatlanoké 150 forintot csengetnek a városi kasszába négyzetméterenként.

- Az építményadó mértéke az országos átlag alatt van - hangsúlyozta Cseresnyés Péter polgármester, aki a várható változások kapcsán leszögezte: még nem látnak világosan. - Nem tudjuk, hogy az állam milyen feladatokat vesz át az önkormányzatoktól, így ezek szaldóját sem lehet megmondani. Egyelőre nem tervezzük az építményadó emelését, jóllehet a jövő évi költségvetés előkészítése még csak most kezdődik.


Az építményadóból származó bevételek fejlesztésre és működésre is felhasználhatók. Ugyanúgy, mint a többi helyi adó, ám ha ezeket részben vagy egészben elvonják, nagy mértékben csökkenhetnek a kanizsai önkormányzat bevételei. Jóllehet az állam a tervek szerint átvenné az iskolák működtetését, ami viszont csökkentené a terheket.

Letenye polgármestere, Halmi Béla is azt hangsúlyozta: még nincs biztos információjuk az új szabályozásról. Építményadót eddig nem vetettek ki, nem is tervezik.

Az építményadó emelésének elvi lehetőségéről vállalkozókat is megkérdeztünk. Szántó Miklós a jelenlegi rendszert is igazságtalannak és aránytalannak tartja.

- Kanizsán régóta fizetjük az építményadót, Egerszegen viszont nem sújtja ilyen teher a vállalkozásokat, s ez gazdasági előnyt jelent nekik. Ráadásul Nagykanizsán egyedül az építmény nagysága határozza meg az adót, az ingatlan elhelyezkedése, az ott zajló tevékenység nem számít. Magyarán ugyanannyi adó terhel egy városszéli pajtát, mint egy belvárosi banképületet. Egy néhány négyzetméteres pénzváltó röhögve kifizeti a helyi építményadót, míg egy több ezer négyzetméteres raktár- vagy üzemcsarnokot százezer, milliós adó terhel - említette.

Szántó Miklós szerint az építményadó kivetése tisztességtelen is.

- Tisztességes dolog adót kivetni olyan ingatlanra, amit valaki az adózott jövedelméből vásárolt meg, s egyszer már megfizette utána az áfát, az illetéket? - kérdezte az ingatlafejlesztéssel foglalkozó vállalkozó, s jelezte: következő beruházása már tervezési stádiumban van, de most valószínűleg pihenteti egy kicsit. Ha sokan tesznek így, annak az ország látja majd kárát.

- Tudom, hogy nagy szükség van az adóbevételek növelésére, de jó lenne, ha a kormány azt is látná, hogy a vállalkozókat már teljesen lecsupaszították. Remélem, hogy a törvényhozók átgondolják ezt a dolgot, s inkább a kiadások visszafogásával próbálnak forrásokat felszabadítani.


Zalaszentgróton iparűzési-, kommunális-, idegenforgalmi és építményadót is szed az önkormányzat, de az építményadó az állandó lakosokra (ha magánszemélyek) nem vonatkozik. Baracskai József polgármester is várja, mit hoz a jövő helyi adó ügyben, s milyen tézményeket vesz át az állam a településektől.

- Mindig később jön a feketeleves, még nem látunk tisztán ebben a kérdésben. Az előzetes számítások szerint azonban többet visz el az állam, mint amennyit most az általános iskolára költünk. Ráadásul a köznevelési törvény tervezete szerint a jövőben is az önkormányzatnak kell gondoskodnia az iskolaépület fenntartásáról, csak a pedagógusok bérét fizetik központilag. A kieső bevételeket valahogy pótolni kell, de nem fair, hogy a kormány az önkormányzatokra testálja a hiány pótlását úgy, hogy magasabb adók kivetésére sarkallja a helyhatóságokat, villámhárítónak használva azokat. Mindenesetre a lakossággal is szeretnénk konzultálni, mielőtt adóváltozásról döntenénk.

Zalalövőn épp a napokban határoztak a helyi adók emeléséről az önkormányzat nehéz anyagi helyzete miatt, de új adók kivetésében pillanatnyilag nem gondolkodnak. Vertetics László polgármester elmondta: magánvéleménye szerint a lakosság elérte terhelhetősége határát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!