Hírek

2011.09.22. 17:12

Zsebből, feketén... - Van megoldás?

A statisztikai adatok felhasználásával érdemes lenne kiszámolni, a feketegazdaság mekkora bevételkiesést okoz az államnak. Az biztos, hogy az összeg ezermilliárdos nagyságrendű. A mondat azon a csütörtöki hévízi konferencián hangzott el, melynek témája a feketegazdaság volt, s melyet a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a Magyar Rendészettudományi Társaság zalai csoportjával közösen, s a rendőrség Tudományos Tanácsának támogatásával szervezett az Európa Hotelben.

Sámel József

Dr. Tiborcz János dandártábornok, megyei főkapitány  úgy fogalmazott, a téma fontos, mert a feketegazdaság jelen van a mindennapi életben, a teljes kitakarítása pedig szinte lehetetlen. Az ellene való küzdelmet szolgálja, segíti  a szakmai konferencia.

Papp Gábor polgármester leszögezte, Hévíz vezetésének határozott célja a törvényes rend betartása, ez ugyanis elengedhetetlen egy világhírű fürdőtelepülés esetében.

 Dr. Janza Frigyes vezérőrnagy, miniszteri biztos megnyitójában hangsúlyozta: meg kell alkotni a feketegazdaság rendészeti definícióját. Fontos, mert egyes adatok szerint a feketegazdaság által termelt összeg a magyar GDP 24 százaléka. Az ellene folytatott küzdelemben minden ráfordított forint 20-50-szeresen térül meg.

A feketegazdaság ellenére a gazdaság még eredményesen működhet, de érdemes lenne kideríteni, mennyien is élnek belőle. Ezt dr. Mihályi Péter egyetemi tanár, a Pannon Egyetem Pénzügyi tanszékének vezetője hangsúlyozta előadásában. Úgy vélte, ma  és gyakorlatilag 1992 óta  a társadalombiztosítás a feketegazdaság bölcsője  jelenleg a társadalombiztosítási járulék kétszer nagyobb, mint az adó, ezért sokan döntenek az illegális foglalkoztatás mellett. Aki pedig zsebből fizet, annak számla nélküli jövedelme is van, ami további bűncselekményeket élesít. A megoldás szerinte az lenne, ha a nyugdíj- és egészségbiztosítás rendszerét leválasztanák a munkaviszonyról, azaz mindenki maga után fizetne járulékot.

Dr. Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese elmondta, a NAV jelenleg 7000 büntetőeljárást folytat, amiből 2300 az adócsalás. Az év első nyolc hónapjában eddig 14,7 milliárd forintot tudtak beszedni a bűncselekmények elkövetőitől az előirányzott 7,8 milliárddal szemben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!