Hírek

2011.09.07. 06:25

Több foglalkoztatott, mint tavaly ilyenkor

A Zala Megyei Önkormányzat tegnapi testületi ülésén többek közt áttekintette a megye munkaügyi helyzetét is.

Arany Horváth Zsuzsa

A foglalkoztatottak száma jelenleg 1700 fővel több, míg a munkanélkülieké 3200 fővel kevesebb az egy évvel korábbinál. 2010-ben a foglalkoztatás mélypontra, míg a munkanélküliség csúcspontra jutott a megyében. Az idei első negyedévi adatok alapján tehát kedvező irányú változások indultak el a foglalkoztatás terén - írja a beszámoló.

A közgyűlés emellett öt évre kinevezve új igazgatót választott Kaján Imre személyében a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága élére.

A költségvetési rendelettervezet módosítása, a kötelezően igénybe veendő kéményseprői szolgáltatásokat nyújtó szervezetek beszámolóinak, s díjainak változtatásának elfogadása, a kulturális valamint az oktatási, sport- és ifjúsági bizottság összevonása után több megyei fenntartású közalapítvány beszámolóját fogadta el a testület, majd a szociális intézmények további működését tekintette át. A Zala Megyei Önkormányzat Zalaegerszegen, Bázakerettyén, Kehidakustányban, Magyarszerdahelyen és Zalakomárban tart fenn otthonokat, melyekben több mint ezer ember él. Ezenkívül a Kolping szervezet feladatellátási szerződés alapján működteti a türjei, zalabaksai, letenyei, szepetneki intézményeket, bennük mintegy 330 fővel. A megye keresi a további hasonló szerződés megkötésének lehetőségét.

A szenvedélybetegek utógondozása, a függőség kialakulásának megelőzése érdekében megye együttműködési szerződést kötött az idén februárban alakult Kapu Addiktológiai Alapítvánnyal, mely vállalta, hogy térítésmentesen, az intézményekkel egyeztetett módon egészségmegőrző programokat, előadásokat tart a megyei intézményekben.

A megyei közgyűlés 2009 őszén hagyta jóvá azt a megállapodást, amelyet Zalaegerszeg megyei jogú város önkormányzata és a Zala Megyei Önkormányzat kötött a Griff Bábszínház működésének és fenntartásának önkormányzati támogatása, és a bábszínházzal kapcsolatos egyes jogok gyakorlása ügyében. A megállapodás 2010. január 1-jétől 2012. december 31-ig terjedő határozott időre jött létre. A megyének mindez évente mintegy 13 millió forint kiadást jelentett. Ezt a megállapodást tegnapi határozatával a megye felmondta. A hozzászóló testületi tagok jelezték, remélik, ez a változás nem okozza az időközben a zalai közönség ál-tal megszeretett bábszínház megszűnését. Együttműködési lehetőségeket keresnek Kínával

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!